NB I

Izgalmas tippel nyernénk a Loki-Fehérvár rangadón

  • varin

Régen aranyrangadó volt a Loki-Vidi, most a fehérváriak a kiesés elől menekülnek.

Szebb napokat is megélt rangadóra kerül sor vasárnap a Nagyerdei Stadionban, és ez nem csak azt illetően igaz, hogy a Loki a bronzéremért, a Fehérvár a bennmaradásért küzd. Mára igazán megromlott a viszony a két szurkolótábor között, így várhatóan parázs 90 perc vár ránk a Hajdúságban.

3926567

Hiába az edzőváltás, nem akar megérkezni a megváltó győzelem Székesfehérvárra. A Vidi ezzel továbbra is a veszélyeztetettek táborát gyarapítja az immáron 4 csapatosra soványodott kiesés elleni harcban, Kodróék mellett pedig egyedül nagyon baráti sorsolásuk szól. Ugyanakkor a játék továbbra is rendkívül pocsék, a Kecskemét halvány esélyt sem adva vitte el a 3 pontot a Sóstói Stadionból, még mélyebbre lökve ezzel a Vidit.

A piros-kékek szerencséje csupán az volt, hogy egyik vetélytárs sem szerzett pontot, ám mivel szombaton egy Mezőkövesd-Zalaegerszeg meccset rendeztek, erre ebben a körben nyilván nem volt esély.

Talán ebből a szempontból a legrosszabb kimenetel valósult meg, vagyis nyert a Zalaegerszeg, míg a Honvéd és a Vasas is pontot szerzett, igaz, csak egyet. Ez kicsit megint összébb rázta a mezőnyt, ám ha a Fehérvár szezonbeli második idegenbeli győzelmét aratná a Hajdúságban, 4 pontra lépne el a vonaltól.

Bartosz Grzelak mester előtt nagy munka áll meg, hiszen óriási szégyen lenne, ha az a MOL Fehérvár, amelyet kvázi a Fradi egyetlen üldözőjének "szántak", végül az NB II-ben kötne ki.

"Extra motivációt lehet meríteni abból, ha az egész várost büszkévé akarjuk tenni, nem csak a futballszurkolókat. Bízom benne, hogy idővel képesek leszünk megtölteni a stadiont, és idővel a hazai meccseink a legfontosabb programot jelentik majd a város életében. Nagy öröm lenne, ha az egész város a csapat mögé állna" - nyilatkozta a svéd-lengyel tréner.

MOL Vidi FC#hungary-videoton_fc#10

Nos, ha a Fehérvár Debrecenben is beleszaladna egy pofonba, az komoly tőrdöfés lenne a szurkolóknak, márpedig a Loki idén 4 pontot is szerzett már a Vidi ellen.

Az a Loki, amely a Zalaegerszeg ellen ismét remekül futballozott, mindezt úgy, hogy Ferenczi János és Dzsudzsák Balázs eltiltás miatt pályára sem léphetett. A hajdúságiak sikerének végül edzőváltás is lett a vége, ám a 3 pont számukra inkább azért fontos, mert így továbbra is maradt esély a dobogó alsó fokára. A pénteki paksi fordítás nem kedvezett a DVSC-nek, viszont a Puskás döntetlen lehetőség a visszaelőzésre.

Mivel Kusnyír egy kisebb sérülést szenvedett, Dzsudzsák eltiltását pedig mérsékelték, szinte biztosan változik a zalaegerszegi kezdő, de nem lepődnénk meg, ha a kétcsatáros játék azért maradna.

A remek hangulat garantált, a fogadóirodák pedig különösebben nem is hibáztak az oddsokkal. A Loki ténylegesen favorit, de egy fehérvári pont sem lenne meglepő, így ezeket a piacokat nem erőltetjük. A potenciál és az önbizalom is a hazai oldalon van, ráadásul ne felejtsük el, a Vidi eddig összesen 6(!) pontot szerzett idegenben, cserébe viszont van 10 veresége is.

Egyik tippünk a fehérvári gólokra vonatkozik. A debreceni középpálya, elsősorban Ojedirannak és Loncarnak köszönhetően parádésan tudja megfojtani az ellenfél játékát, a fehérvári kreativitás pedig amúgy is a béka feneke alatt van a pálya első harmadában. Tippünk pedig akkor is profitot szállít, ha a Vidi mégis betalál egyszer.

Második ötletünk pedig egy különleges fogadás, amely a gólpercekre vonatkozik. Hazai sikert várunk inkább, a Loki pedig bőven képes kivédekezni a hajrát. Ha a hazaiak hamar megszerzik a vezetést, ráülhetnek az eredményre, ekkor pedig nem biztos, hogy esnek majd kései gólok.

{"headTitle":"Debrecen-MOL Fehérvár","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2023-04-30 15:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"MOL Fehérvár 1.25 gól alatt","odds":"1.66","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Összes gólperc: 129.5 alatt","odds":"1.91","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
[3926567] 2023-04-30 15:30:00 DVSC - MOL Vidi FCx;