La Liga

Egy ötös szorzós ötletünk is van a Villarreal-Real Madrid rangadóra

Rangadót játszik szombaton a Real Madrid, a Villarreal otthonában ráadásul nem sok babér termett az utóbbi években.

Nyögvenyelősen sikerült az új év első tétmérkőzése a Real Madridnak, hiszen a mindössze a negyedosztályban játszó Cacereno csapata ellen egy soványka 1-0-s sikerre futotta Carlo Ancelotti együttesének erejéből. A blancók demotiváltságának ékes példája, hogy a hazai kiscsapat több kapura lövési kísérlettel próbálkozott.

Csapathírek

A Villarreal 5-1-es sikerrel vette a 2023-as esztendő első akadályát, pedig a Cartagena a másodosztályban szerepel. A Sárga Tengeralattjáró tehát gyorsan elkapta a fonalat, ráadásul előny lehet az is, hogy a keretéből lényegesen kevesebben vettek részt a világbajnokságon, így frissebb és üdébb lehet a garnitúra, mint a másik oldalon. Quique Setiennek két fontos hiányzója van, Coquellin és Lo Celso is fájó kimaradó, de rajtuk nincsenek hiányzói a 64 éves mesternek.  

A Real Madridnál sincsenek gondok, így a keretbe visszatérhetnek az idősebb spílerek, akik a kupameccsen még pihenőt kaptak.Így a szombati rangadón ott lehet a kezdőben Modric, Benzema, Rüdiger és Kroos is. Courtois és Carvajal viszont még nem százas, így nem lenne meglepő, ha ők ketten nem lennének ott a csapatban. 

[3918097] 2023-01-07 16:15:00 Villarreal - Real Madridx
[3918097] 2023-01-07 16:15:00 Villarreal - Real Madridx;5

Mire érdemes fogadni?

A Villarreal soha nem könnyű ellenfél, pláne nem az El Madrigalban és biza ebben a stadionban a Real Madrid megszenvedett az elmúlt években. A fővárosiak 2017-ben nyertek itt utoljára, azóta viszont 5 mérkőzésen is csak döntetlen ért el. Emiatt sem csodálkozhatunk azon, hogy kettes szorzó felett kínálják a fogadóirodák a Real Madrid győzelmét. 

A Real teljesítményére hatással lehet a világbajnokság, hiszen rengeteg játékos szerepelt Katarban. Fizikálisan már kipihenhették magukat, de ahogy például Modric is fogalmazott, az igazi kihívás a mentális frissesség visszaállítása. 

Ezzel együtt a Real Madrid jó esélyekkel száll harcba a három pontért, de ezúttal nem erőltetnénk a végeredményre való fogadást. A fő tippünk a meccsre a Villarreal szabálytalanságaira vonatkozik, ezt a 13-as számot a Real Madrid ellen lehozhatja a Sárga Tengeralattjáró. Kis tétes tippnek pedig egy Real-tizenegyest szemeltünk ki, nem lesz egyszerű meccs ez a védelmeknek és a játékvezetőknek sem, ezen az ötös oddson benézhetünk egy próbára. 

{"headTitle":"Villarreal - Real Madrid ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2023-01-07 16:15","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Szabálytalanságok - Villarreal 12.5 felett ","odds":"1.80","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Real Madrid értékesít egy 11-est ","odds":"5.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
[3918097] 2023-01-07 16:15:00 Villarreal - Real Madridx;