Nemzetek Ligája

Dupláznánk a svájciak kiesési derbijén

  • gb1

Ahhoz, hogy Shaqiri és társai a B Ligába pottyanjanak, ki kéne kapniuk hazai pályán a csehektől.

Az A Liga 2. csoportjában az utolsó körre is rengeteg izgalom maradt, hiszen sem a továbbjutó, sem a kieső válogatottra nem derült még fény. A Svájc-Csehország összecsapás az utóbbiról dönt majd, bár a bukik szerint nem is kérdéses, hogy a hazai csapat tarthatja meg helyét az elit osztályban. 

3784537


>>> Fizess be 8 ezret a Betfairen és játssz 16 ezerért <<<


Csapathírek

Svájc ugyanis hat egységgel áll, míg a csehek csak néggyel, tehát Shaqiriéknek elég lehet egy döntetlen is. Persze ezt a forgatókönyvet mi is jól ismerjük, hiszen hétfőn nekünk is elég lett volna egy remi és láttuk, mi lett a vége. A két szituációt mondjuk nem lehet összehasonlítani, mondjuk külön pikantériát ad, hogy Jaroslav Silhavy együttese az első körben 2-1-re verte meg Murat Yakin legénységét. 

A Kybun Park közönsége tehát aligha lehet nyugodt, bár az 1.70 körüli hazai szorzó mutatja, elvileg csak közepesen nehéz 90 perc vár rájuk. Jó jelekből is akad pár, ugyanis a csehek pont a sorozat végére rogytak meg, Svájc pedig épp ellenkező utat járt be. Embolo és társai először Portugáliát verték, majd idegenben arattak óriási sikert Spanyolország felett. Hazai környezetben amúgy is jól futnak, ahol az utóbbi 13 összecsapásból csak egyszer - a 2010-es világbajnok La Roja ellen - égtek meg, de nem bírtak velük az olaszok és az ukránok sem.

Csehország viszont az utóbbi 3 Nemzetek Ligája-meccsét úgy veszítette el, hogy még gólt sem lőtt!

Ugyan Schick már újfent bevethető, de a támadószekcióban továbbra is komoly gondok vannak, amit jól mutat, hogy az utóbbi 11 idegenbeli találkozóból 8 alkalommal gól nélkül maradtak. A csapatból ezúttal csak Brabec fog hiányozni, aki a legutóbbi, portugálok elszenvedett 4-0-s zakó alkalmával sérült le.

A hazai oldalon kisebb érvágás lehet a spanyolok ellen gól- és gólpasszt adó Man City-ász, Akanji eltiltása, de Omlin sem bevethető hasonló okokból. Ricardo Rodriguezt legutóbb a félidőben lehozta a mester, tehát könnyen lehet, hogy ezúttal nem kerül kezdőbe, Zakaria viszont újból behívót kapott és várhatóan lehetőséghez is jut majd.

[3784537] 2022-09-27 20:45:00 Svájc - Csehországx
Tudtad? Svájc sikere Spanyolországban azért is szólt nagyot, mert hazai környezetben ezen kívül csak egyszer kapott ki a La Roja az elmúlt 20 évben!

 

Mire érdemes fogadni?

Látva a csehek formáját nem tűnik annyira rossznak a hazaiakra kínált odds, de ha a vendégek nem adták még fel teljesen, akkor azért némileg megnehezíthetik Shaqiriék dolgát. Mindent összevetve azonban inkább úgy véljük, hogy akár még nagy verésbe is futhatnak Schickék, akik az utóbbi meccseken egy totál szétesett együttes benyomását keltették. Svájc tehát a világ összes önbizalmával és a közönség támogatásával szerintünk jó eséllyel hozhatja az alábbi, duplázós tippet.

{"headTitle":"Svájc-Csehország","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-09-27 20:45","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Svájc nyer és 1.5 gól felett","odds":"2.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"455"}]}
[3784537] 2022-09-27 20:45:00 Svájc - Csehországx;