Ezúttal a C-ligába barangolunk, ahol Szlovákia és Azerbajdzsán csap össze egymással. A tét a szomszédaink számára a feljutási lehetőség megőrzése, ám ez távolról sem a saját kezükben van. Így már most szólunk, a legjobb tipp az, ha a kazahok meccsének ismeretében fogadunk majd erre a 90 percre.
Egy felejthetően sikerült Európa-bajnokságot követően a szlovákok a vb-kvalifikációt is gyorsan letudták. Ugyan Szlovéniát megelőzve a 3. hely összejött, de azért a közepesen acélos horvát-orosz duó így is nagyon sok egységet vert Tarkovic mester együttesére, így elkerülhetetlenné vált az edzőváltás. Az eddig segédedzőként dolgozó Francesco Calzona vette át a stafétabotot, az ő debütálására is most kerül sor.
Mivel a kazahok viszont oda-vissza verték a szlovákokat, így sorsuk immáron az ázsiai ország szereplésén is múlik, ráadásul vajmi kevés esélye van annak, hogy a válogatott ne szerezzen 3 pontot az azeri-fehérorosz kettős ellen.
Persze ilyenkor a tisztes helytállás és a bizonyítási vágy az új edzőnek tényező lehet, de számoljunk azzal, hogy egy kazah siker esetén a hazaiak szorzója emelkedni fog.
Ami a válogatott keretet illeti, a visszavonult Marek Hamsík mellett a rutinosabb spílerek közül Róbert Mak és Milan Skriniar kapitány sincs ott ezúttal a keretben, ahogyan az Eb-n potyázó Martin Dubravka sem védheti ezúttal a ketrecet. Közepesen erős kerettel készül tehát Calzona, de azért a középpályán Kucka, Duda vagy Lobotka neve nem cseng rosszul.
Azerbajdzsán esetében nagy célokat kár lett volna megfogalmazni, igen nagy mélységben van jelenleg a kaukázusi ország labdarúgása. A vb-selejtezőt 1 szerzett ponttal hozták le úgy, hogy még Luxemburg is oda-vissza verte Sheydayevéket, így maximum annak örülhetnek, hogy a fehéroroszok ellen szerzett 4 pont valószínűleg bennmaradást ér majd.
>>>REGISZTRÁLOK A BWINRE ÉS KÉREM A 20.000 HUF ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT <<<
Az azeri csapat erejéről mindent elmond, hogy márciusban Málta és Lettország is nullázta, de a Nemzetek Ligájában is az első gólok a negyedik meccsen jöttek össze.
Nincs igazán az a tényező, hogy két ilyen, magához képest gyengén teljesítő gárda esetében az 1.40 körüli átlagoszorzó értékes legyen, így ezt az opciót ki lehet hagyni. Mint jeleztük, a tét kizárólag a kazah-fehérorosz meccstől függ, így mi is ennek szellemében voksoltunk erre a meccsre.