NB I

Két hete ez a meccs az év ajándéka is lehetett volna, de így is van egy nagyon erős tippünk

  • varin

Azóta viszont a Paks lefelé, a Debrecen pedig felfelé indult el. Bízzunk a meglepetésben?

Paks-Debrecen mérkőzést rendeznek szombaton délután Tolnában, amelyre első ránézésre meglepően jó szorzót kapunk az erősebb hazai csapatra. Ez azonban nem véletlen, hiszen Waltner Róbert együttese két 3-1-es zakóból érkezik, míg a Loki egy lélekemelő sikerből, amely után alighanem Paksra is győzelmi reményekkel utazik el Dombi Tibor együttese. De mire is fogadjunk a válogatott szünetet megelőzően?

3926415

Pedig jól indult az év a zöld-fehéreknél, hiszen Bognárék és Ádám Martin távozása után négy meccsen 8 pontot gyűjtött a Paks. Ugyan a Vidit leszámítva csak alsóházas gárdákról volt szó, így is vaskos meglepetés volt, hogy a Kisvárda és a Kecskemét is simán legyőzte a tolnaiakat, amely után Waltnernek is egy jó adag újratervezésre van szüksége. Hogy végül ez eredményezte-e Böde Dániel szerződésének felbontását vagy inkább a játékos harcolta ezt ki, azt nehéz megmondani, mindenesetre aligha segített a legendás támadó távozása a közhangulaton.

A paksi szurkolók ki is akadtak csapatukra, mely után a vezetőség egy közleményben magyarázkodott, felsorolva a nemrég távozó alapembereket. Ez azért mindenképpen furcsa, de azért szerethető gesztus volt a klubtól.

Ezzel szemben a Lokinál hatalmasat fordult minden a néhány napja még Zalaegerszegen megalázott csapattal. Az ideiglenesen megbízott Dombi Tibor irányításával gyakorlatilag iskolajátékot mutatott be a DVSC és olyan szinten ölte meg az egyébként gyatra fehérváriak futballját, hogy 1-0-nál is csak az volt a kérdés, mennyit lő még a Debrecen. Mindezt ráadásul úgy, hogy a legjobb támadó Bárány Donát ismét sérüléssel bajlódik.

[3926415] 2022-09-10 15:30:00 Paksi SE - DVSCx;10

Ezt eredményezi az, hogy egy olyan erő ül a kispadon, amelyért érdemes küzdeni és bár taktikailag aligha neki a legszínesebb a repertoárja, tudnak harcolni érte és a szurkolók is teljes mellszélességgel kiállnak mellette. Jól ellenpéldát lehet állítani a tréner és a korábbi mester, Joao Janeiro között, aki egyik nyilatkozatában még a játékosait védi, a másikban a vonat elé löki a fél keretet. Nyilván Dombit nem lehet edzőfenoménnak kinevezni, ahogyan nem is maradhat a Loki kispadján sem, de ez a küzdőszellem Pakon is jelen lehet, hátha veretlen mérleggel vonulhat vissza a "Bombázó".

Adott tehát egy igencsak küszködő Paks és egy talán a fonalat elkapni képes Loki, nekünk pedig van hozzá egy biztonsági tippünk.

A tolnai csapat védelme nem igazán javult erre az évre, hat meccsen 13 bekapott gól, míg a Debrecen eddig egyszer sem maradt néma. Ez az ötlet csak akkor bukna, ha Dzsudzsákék ezúttal nem találnának be - erre egyébként 2014-ben, 21(!) mérkőzéssel ezelőtt volt példa a két fél között.

{"headTitle":"Paks-Debrecen","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-09-10 15:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Debrecen 1.0 gól felett","odds":"1.71","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
[3926415] 2022-09-10 15:30:00 Paksi SE - DVSCx;