Premier League

A Chelsea törleszteni megy Liverpoolba!

  • Tomihmv

Tavaly a londoniak ugyanis egyszer sem tudták legyőzni az Evertont.

Szombaton az Everton-Chelsea ütközettel zárul az angol futballmaraton első játéknapja, amely találkozónak a vendégek az esélyesei. Legalább is a bukmékerek szerint, akik átlagosan 1.65-szörös pénzt fizetnének ki a fővárosiak sikerére háromesélyben.

3900939

Pocsék szezont zárt tavaly az Everton, a liverpooliak boldogok lehetnek, hogy bennmaradtak a PL-ben, nagyjából így jellemezhetjük az elmúlt idényüket, a honi kupaszerepléseiket pedig hagyjuk, igaz, az FA Kupában a negyeddöntőig jutottak.

Nagyon sokan vártak edzőváltást a Stolverkosoknál (igaz, ami késik lehet, hogy nem múlik), azonban Frank Lampard maradt a menedzser, és a keret sem változott sokat. Távozott El Ghazi, Sigurdsson, Delph, Branthwaite, Tosun, Kenny és Richarlison, ám ezen játékosokból egyedül az utóbbi eligazolása számít komoly érvágásnak. A brazil helyére nem igazolt támadót Lampard, ugyanakkor Tarkowskira, McNeilre, Vinagrera, Gbaminra és Nkounkoura szert tett, avagy papíron picit gyengültek.

Ennek ellenére a játékoskeretük értéke alapján van esélyük a felsőházra, de borítékolható, hogy ezúttal is kőkemény év vár az Evertonra. Már csak az edzőmeccsek miatt is, hiszen az Arsenaltól 2-0-ra, a Minnesotától 4-0-ra (!) kaptak ki, míg a Blackpoolt 4-2-re és a Dinamo Kijevet 3-0-ra verték.

A nyitónapon ugyanakkor temérdek hiányzójuk lehet, hiszen Townsend, Coleman, Calvert-Lewin, Davies, André Gomes, Allan, Begovic és Mina is sérüléssel küzd, míg Rondón eltiltott.

[3900939] 2022-08-06 18:30:00 Everton - Chelseax

Ami a vendégeket illeti, a Chelsea tavaly a harmadik helyre ért be a PL-ben, a ligakupa és az FA Kupa fináléját egyaránt büntetőkkel bukta el a Liverpool ellenében, míg a Bajnokok Ligájában a későbbi győztes Real Madrid ellen esett ki a negyeddöntőben. Nem volt tehát annyira vészes a londoniak elmúlt éve, pláne úgy, hogy tulajdonosváltás is volt, de idén egyértelműen többet szeretnének elérni.

A keretük adott ehhez, igaz, Lukaku, Rüdiger, Christensen és Saúl Níguez is távozott, viszont érkező oldalon Batshuayi, Ampadu, Emerson, Broja, Gallagher, Chukwuemeka, Koulibaly és Sterling nevét is olvashatjuk (és ugye még Cucurella is érkezhet), így Thomas Tuchel egyértelműen erősebb garnitúrából gazdálkodhat az idei szezonban.

A felkészülési meccseik felemásra sikeredtek, hiszen a Club Américát 2-1-re verték, a Charlotte csapatával 1-1-et játszottak, az Arsenaltól 4-0-ra (!) kaptak ki, míg az Udinese együttesét két nap alatt kétszer győzték le két góllal, előbb 3-1-re, majd 2-0-ra.

Hiányzók terén viszont jól állnak, mivel egyedül Werner szereplése kérdéses hétvégén, aki egyébként távozófélben van.


>>> ✅ Fizess be 20 ezer forintot, és fogadj 50 ezerrel!
Most két meccsjegyet is nyerhetsz az magyar-olaszra! ✅<<<


A felek tavaly kétszer csaptak össze, s meglepetésre a Chelsea egyszer sem tudott győzni. Decemberben a Stamford Bridge-en 1-1-re végeztek, míg május első napján az életéért küzdő Everton 1-0-ra tudott nyerni a Goodison Parkban.

Ezúttal viszont szerintünk és az előjelek alapján inkább a vendégeknek áll a zászló, olyannyira, hogy akár több góllal is nyerhetnek Liverpoolban. Azonban már a rájuk kínált -0,75-ös ázsiai hendikepre is remek szorzón fogadhatunk, ami már egygólos Chelsea-sikernél is profitot szállítana, így erre fogadunk. 

{"headTitle":"Everton - Chelsea","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-08-06 18:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Chelsea -0,75 (ázsiai hendikep)","odds":"1.78","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}
[3900939] 2022-08-06 18:30:00 Everton - Chelseax;