Premier League

Két tippünk is van a PL-nyitómeccsére, ami egy londoni derbi lesz

  • Tomihmv

A Sasok az Ágyúsokat fogadják, a fővárosi csatára pedig egy közel két- és háromszoros tippünk is van.

Pénteken végre valahára megkezdődik a Premier League 2022-2023-as idénye, méghozzá egy londoni városi derbivel, hiszen a Crystal Palace az Arsenal együttesét fogadja. A fogadóirodákban a vendégek számítanak esélyesebbnek, átlagosan ugyanis 1.85-szörös szorzón lehet fogadásokat kötni az Ágyúsokra háromesélyben.

3900932

A Crystal Palace tavaly összességében nem futott rossz szezont, hiszen a Premier League-ben ugyan csak a 12. helyre ért oda, de a nyolcadik Leicestertől mindössze négy egységgel maradt el. Az FA Kupában viszont egészen az elődöntőig menetelt, ahol a Chelsea-vel szemben maradt alul, ugyanakkor a ligakupában az első körben kipottyant.

Mindezen eredmények egyébként úgy számítanak jónak a Sasoknál, hogy nem volt és most sincs igazán erős keretük (perpillanat a Transfermarkt szerint csak a Southampton, Fulham, Nottingham és Bournemouth együtteseinél számítanak erősebbnek a PL-ben). Alig volt mozgás náluk, egyedül Kouyaté távozott a fontosabb játékosok közül, igaz, helyére sikerült megszerezni Doucourét, mellette pedig Richards és Johnstone megszerzése sem mellékes, avagy Patrick Vieirának nyugodt nyara volt.

Az edzőmeccseken ennek megfelelően teljesítettek, mindössze két zakót szenvedtek el, a jóval acélosabb Liverpool (0-2) és a Manchester United (1-3) ellen, a többin, minimum egy ikszre jók voltak, a múlt heti főpróbájukon például 4-2-re verték a Montpelliert. Mindezek tükrében a Palce szurkolói bizakodhatnak, hogy ezúttal is megcsíphetnek egy középmezőnyös helyezést.

A hazaiak Butland, McArthur és Johnstone szolgálataira biztosan nem számíthatnak pénteken sérülés miatt, míg Olise játéka kérdéses.

[3900932] 2022-08-05 21:00:00 Crystal Palace - Arsenalx

Az Arsenalnak tavaly sokáig esélye sem volt a Bajnokok Ligája indulásra, majd végül a Tottenham és a Newcastle együttesei ellen elszenvedett vereségeknek köszönhetően csak az ötödik helyre ért be, így mindössze az Európa Ligában vitézkedhet az idén. A honi kupákban sem termett sok babér számára, az FA Kupában gyorsan elvérzett, a Ligakupában viszont az elődöntőig jutott, ahol a későbbi győztes Liverpool ellen esett ki.

Ettől függetlenül Mikel Arteta maradt a csapat menedzsere, akinek sikerült megerősíteni a keretet. Távozott ugyan Lacazette (mellette végleg eligazolt Guendouzi és Mavropanosz is, de ők egy ideje már kölcsön voltak adva), míg Tavares kölcsönbe került Marseille-be. Az érkező, visszatérő oldalon viszont olyan neveket olvashatunk, mint Gabriel Jesús, Zincsenko, Vieira, Turner, Marquinhos (nem a PSG védője), Saliba, Bellerín, Torreira, Matiland-Niles vagy Pablo Marí.

Egyértelműen megacélosodtak az Ágyúsok, akiknek az EL-indulásnak is köszönhetően komoly esélyük van a négybe kerülésbe a PL-ben, sőt, a vérmesebb szurkolóik a dobogóról is ábrándozhatnak. Az biztos, hogy a felkészülésük parádésan sikerült, hiszen a hét lejátszott tesztmeccsük közül csak egyet veszítettek el (1-2 a Brentford ellen), a többi hatot megnyerték, a Chelsea ellen például 4-0-ra (!), míg a múlt heti főpróbán 6-0-ra (!) győztek a Sevilla ellen.

A hírek szerint a vendégeknél egyébként Tomiyasu, Vieira, Smith-Rowe és Tierney szereplése kérdéses az első fordulóban.


>>> ✅ Fizess be 20 ezer forintot, és fogadj 50 ezerrel!
Most két meccsjegyet is nyerhetsz az magyar-olaszra! ✅<<<


A felek tavaly értelemszerűen kétszer csaptak össze, s azon találkozókba nem volt sok köszönete az Arsenalnak, hiszen hazai pályán csak 2-2-re volt jó a Crystal Palace ellen, igaz, az iksznek is örülhetett, míg az áprilisi visszavágón a Sasok 3-0-ra győztek a Selhurst Parkban.

Ezúttal viszont nagyon úgy fest, hogy minden klappol Artetáéknál, így nem volna meglepő, sőt az volna a meglepő, ha nem győzelemmel rajtolnának, még, ha nem is lesz a pénteki egy egyszerű menet, így rájuk fogadunk a PL nyitómérkőzésén. Amely tippünk mellett még azt is játékba küldjük, hogy az Arsenal mindkét félidőben szerez gólt, amelyre a felkészülési találkozói alapján bőven van esélye, így közel háromszoros szorzón megérhet egy kis aprót ez a tipp.

{"headTitle":"Crystal Palace - Arsenal","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-08-05 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Arsenal","odds":"1.83","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Az Arsenal mindkét félidőben szerez gólt - Igen","odds":"2.90","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}
[3900932] 2022-08-05 21:00:00 Crystal Palace - Arsenalx;