Bajnokok Ligája

Meglepő oddsok a BL-ben? - íme a tippünk az észt-izlandi randevúra

  • varin

Jól ismerhetjük az észt együttest, így kifejezetten meglepődtünk, hogy a Levadia mégis underdog.

A korábban beharangozott La Fiorita-Inter mérkőzést követően egy kicsit talán emelünk a színvonalon, hiszen az előselejtezős kör másik "elődöntőjét" egy észt és egy izlandi gárda vívja majd. A továbbjutónak jó esélye van bejutni az első selejtezőkörbe, hogy ott a Malmővel játszhasson. Lássuk, mit érdemes tudni az esti párharcról.

3892868

Mindenekelőtt nem árt leszögezni, hogy a négyes tornát teljes egészében az izlandi fővárosban rendezik, így a Vikingur hazai pályán futballozhat, míg mondjuk az észtekre egy 2500 kilométeres utazás vár. Magyar futballszeretőként talán inkább a balti csapat neve csenghet ismerősen, hiszen a Debrecennel kétszer is találkozott a 2021-es szezon bajnoka, ám mégis underdog az oddsok alapján a párharcban.

A Levadia 2014 után ünnepelhetett ismét bajnoki címet míg a nemzetközi kupákban 2017 után sikerült mennie egy kört az előző szezonban, ekkor a gibraltári St. Joseph's együttesét múlta felül. Noha most sem számít esélyesebbnek, az vitán felül áll, hogy a nemzetközi rutin az ő oldalán van.

Ami az izlandi gárdát illeti, a Vikingurnál 30 évet vártak az újabb aranyra, ami azért jelzi azt is, nem a szigetország legpatinásabb együtteséről van szó. A 2020/21-es szezonban a szlovén Olimpia Ljubljanát kényszerítették idegenben hosszabbításra, amely azért nem mondható rossz eredménynek, persze komoly kiindulási alapot sem jelenthet.

Sokszor, amikor egy kevésbé jegyzett bajnokság csapatáról beszélünk, fontos tényező lehet, hogy éppen zajlik-e már a hazája bajnoksága. Nos, itt a fór egyik oldalon sem lehet ott, hiszen mind az észt, mind az izlandi pontvadászat javában tart, mindkét csapat kissé vegyes formát mutatva áll a második helyen.

A Transfermarkt szerint az észt csapat értéke több, mint duplája az izlandinak, a favorit mégis a szigetországi gárda.

A hazai pálya nyilván fontos tényező, de például szignifikáns különbség az éghajlati viszonyokban sincs, hiszen az esős izlandi időjárásnál nagyon sokkal Tallinnban sem lennének jobb viszonyok.

A Vikingur előtt nagy lehetőség a hazai pályán való részvétel, mindezek ellenére mi az észtek felé hajlunk a kuparutin miatt, de igazán a gólfesztivált azért nem várunk.

{"headTitle":"Levadia Tallinn-Vikingur Reykjavik","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-06-21 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Bet Builder: 3.5 gól alatt + 1x","odds":"2.15","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
[3892868] 2022-06-21 21:30:00 FCI Levadia - Vikingur Reykjavikx;