Nemzetek Ligája

Komoly bajba kerülhetnek a svédek a skandináv rangadón

  • varin

Meglepő, de nem a svédek a favoritok a norvégok elleni Nemzetek Ligája-derbin.

373287

Aligha gondolhatta volna bárki, hogy a Nemzetek Ligája B divíziójának 4-es csoportjában nem szerb-svéd csata lesz az első helyért, hanem a kvartettet Norvégia dominálja majd. Ám Haalandék mindkét rivális otthonában nyerni tudtak, hogy aztán a kötelezőt ne hozzák a szlovénok ellen hazai pályán, ez pedig különösen érdekessé varázsolta a vasárnap esti norvég-svéd rangadót.

3784631

Ugyan Szlovénia kilógni látszik ebből a kompániából, a svédek számára aligha a bennmaradás volt előzetesen a célkitűzés. A nem igazán jól sikerült Eb-t, majd a sikertelen vb-pótselejtezőt követően Isakék bízhattak egy kicsit jobb folytatásban és az első skalp össze is jött Szlovénia legyőzésével, ám azóta 0 pont áll a csapat neve mellett.

A két nagy riválistól otthon kapott ki Janne Andersson gárdája, ami szinte biztosan eldöntötte, hogy nem jut majd fel az A divízióba a svéd gárda, vagy legalábbis nagy bravúrok árán teheti csak meg. Andersson dolgát ráadásul számtalan sérülés nehezíti, a hosszú ideig maródi Ibrahimovic (121/62) már szót sem érdemel, viszont Ekdal (66/0), Svanberg (21/1), Kristoffer Olsson (40/0), Lindelöf (52/3), Martin Olsson (55/5) és Bengtsson (42/0) különböző okokból való kiválása már érzékenyebb tény.

Norvégia#nor-norway#5

Emiatt elsősorban a védelemben lehet problémája a vendégeknek, hiszen a tervezett két belső védő, Ekdal és Papagiannopoulos összesen öt válogatott mérkőzésnél tart, ráadásul ne felejtsük el, hogy a túloldalon egy jó formában lévő Haaland riogathatja majd a bekkeket.

Márpedig a norvég gárda egyre stabilabbnak és erősebbnek tűnik, ebben pedig komoly szerepe van a 2020 végén kinevezett Stale Solbakkennek is, akivel egészen jó eredményeket tud felmutatni a csapat. Ugyan a világbajnoki selejtezősorozatban nem jött össze a pótselejtező, a barátságos meccsek és a Nemzetek Ligája is szépen indult, így nem kizárt, hogy a norvég csapattal (persze elsősorban Haaland miatt) hamarosan számolni kell ezen a szinten is.

Nem véletlen, hogy jelenleg masszív favorit a norvég gárda, a fent említett tényezők mind a hazai sikert valószínűsítik. A két csapat múlt heti randevúján is úgy nyert a norvég csapat Stockholmban, hogy a kaput 8-szor is eltalálták, szemben a hazaiak 3 veszélyeztetésével.

Háromesélyre nem merünk fogadni, az over viszont ülhet ezen a mérkőzésen. Ráadásul mindkét csapatnak illene nyernie, így papíron a sok lövés is jó tippnek tűnik, amelyből azért mi a hazaiaktól várjuk a többet.

>>> Foci-vb 2022 hírek, tippek, eredmények itt<<<

{"headTitle":"Norvégia-Svédország","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-06-12 18:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Norvégia -1.0 kapura lövés","odds":"1.82","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Norvégia 4.5 kapura lövés felett","odds":"1.75","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"2.25 gól felett","odds":"1.84","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
[3784631] 2022-06-12 18:00:00 Norvégia - Svédországx;