Francia foci

Már vasárnap pontot tehet a szezon végére a PSG

  • mr.blonde

Ha vasárnap este legyőzi az Olympique Marseille csapatát tulajdonképpen bajnoki címet ünnepelhet a PSG.

A Sevilla-Real Madrid mérkőzéssel egyidőben néhány száz kilométerrel arrébb szintén rangadót rendeznek, méghozzá a Ligue 1 első két helyezettjének csatáját. A PSG jelenleg 12 ponttal előzi meg a Marseille-t és mivel ezzel a fordulóval együtt már csak hatot rendeznek meg Franciaországban, nem túlzás azt állítani, hogy a PSG pontot tehet a bajnoki szezonjának a végére.

Így számolnak a fogadóirodák is, akik 1.35 körül kínálják Messiék sikerét, míg a déliek irodától függően akár 7,50-szeres pénzt is érhet.

3626142

Csapathírek

A Real Madrid elleni BL-búcsú után a PSG igyekszik összekapni magát, az elmúlt két fordulóban pedig 11 gólt szerezve gyűjtötte be a győzelmekért járó pontokat. Mauricio Pochettino csapata ezzel megerősítette vezető helyét a tabellán, bár ezzel párhuzamosan az OM is sorra aratta a győzelmeket.

A PSG keretében meglehetősen sok a sérült, Di Maria, Diallo, Herrera, Draxler, Marquinhos, Navas és Paredes is kihagyta a csapat legutóbbi meccsét. Pochettinónak azonban így sem kell kardjába dőlnie, hiszen a párizsiak kerete kimagaslik a Ligue One-ból, az MMN trió pedig szépen termeli a gólokat az elmúlt hetekben.

Az OM négy győztes meccsel a háta mögött várhatja a rangadót, ennek ellenére csak 3 pont a fórja a 3. helyezett Rennes előtt. Jorge Sampaoli csapata tehát egy vereséggel lecsúszhat a harmadik helyre, ami már nem jelent automatikus BL főtáblát sem. A vendégeknél Milik és de La Fuente valamint Balerdi hiánya okozhat gondokat, de a kezdőcsapat azért így is meglesz.

 

Mire érdemes fogadni?

A két csapat őszi meccsén 0-0-ra végeztek a felek, ez hasonló eredmény pedig tulajdonképpen mindkét oldalnak megfelelő. A PSG viszont egy győzelemmel le tudhatja a bajnoki szezont, hiszen 15 pontos előnnyel már bajnoknak mondhatja magát. Ez azért nem mellékes egy olyan csapatban, ahol válogatott sztárok egész sora játszik, ráadásul a keret több sztárjának is levegőbe lóg a jövője, vagyis egy idejekorán letudott bajnokság elég sok mindenkinek az érdeke. 

Ezzel együtt a Marseille nem fogja olcsón adni a bőrét, már ha egyáltalán megnyúzzák, bár ne feledjük, hogy csütörtök este a Konferencia Ligában volt egy idegenbeli túrája a PAOK ellen.

A fogadási részére rákanyarodva a meccsnek, többfajta tippötletet is mutatnánk. Lionel Messi gólpasszrekordja után értelemszerűen felmerül egy újabb assziszt, amire egészen pofás szorzón lehet fogadásokat kötni. Az is érdekes választás lehet egy duplázóért, hogy Mbappé és Messi összesen legalább két gólt szerez a rangadón.

A fő tipp azonban a meccsre a kártyákra vonatkozik. Ez Franciaország legnagyobb rangadója jelenleg, a csapatok tabellán elfoglalt helyezése is indokolja a parázs hangulatot, így nehéz elképzelni, hogy békés mederben zajlik majd a csata, főleg úgy, hogy a legutóbbi két randevún egyaránt volt kiállítás is.

{"headTitle":"PSG - Marseille ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-04-17 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Messi gólpasszt ad ","odds":"2.3","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Játékosok 1.5 gól felett - Mbappé+Messi","odds":"2","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"286"},{"eventTitle":"Mindkét csapat legalább 2 büntetőlapot kap ","odds":"1.65","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
[3626142] 2022-04-17 20:45:00 Paris Saint Germain - Marseillex;