Skót foci

Az elmúlt évek legfontosabb Old Firmje következik!

  • varin

Vasárnap eldőlhet a skót bajnokság, de a nagyobb esély arra van, hogy még szorosabbá válik.

Az elmúlt szezonokban szinte már hozzászokhattunk, hogy a 10-15 évvel ezelőtt látott, rendkívül szoros skót bajnokságok helyett majdnem minden esetben unalomba fulladnak az utolsó körök. Tavaly például a Rangers 25 pontos fölénnyel, veretlenül nyerte meg a Premiershipet, ám idén az utolsó pillanatig rendkívül izgalmas lehet a két gigász versenyfutása. Éppen ezért végre tényleg egy hatpontos háborúra számíthatunk vasárnap kora délután.

3608274

A 32. fordulóban rendezendő mérkőzésen ugyanis egy hazai győzelemmel totális pontazonosság alakulhat ki, hiszen jelenleg az élen a Celtic áll 76 ponttal, míg a Rangersnek 73 egysége van, ráadásul idén mindkétszer a pályaválasztó tudott nyerni. A 33. fordulót követően a bajnokság megfeleződik alsóházra és felsőházra, így a felek még egyszer biztosan találkoznak majd, méghozzá a Celtic Parkban, illetve még az FA Kupában is összecsapnak majd áprilisban.

Mint azt a fogadóirodák szorzóiból is láthatjuk, a mérkőzés esélyese ugyan a Rangers, ám Giovanni van Bronckhorst csapatának szorzója alig alacsonyabb, mint a vendégként érkező Celticé, jelezvén, hogy jelenleg talán a Kelták képviselik a nagyobb minőséget.

Ugyanakkor mindenképpen jár az elismerés a Rangersnek, hiszen Steven Gerrard távozását követően sokan nem gondolták, hogy a csapat versenyben lesz a bajnoki címért, ám a holland mesterrel megszerzett 43 pont a 18 mérkőzésen elég volt arra, hogy tartsák a lépést az éppen 22-3-0-s (!) szériában lévő Ange Postecogluékkal.

Kattints és kaszálj te is speciális, amerikai tippekkel!

Mivel 31 forduló elteltével a Celtic gólkülönbsége lényegesen jobb, ráadásul a negyedik meccsük a zöld-fehéreknél lesz, így nem túlzás kijelenteni, hogy egy vasárnapi remivel szinte el is dőlne a bajnokság.

Ez viszont alapot is adhat a tippünknek, hiszen papírforma szerint a Celtic lép majd fel védekezőbben a hazai támadások ellen. Ugyan a tét miatt a sok lap sem tűnik rossz tippnek, ám a felek elmúlt találkozóin nem láthattunk hatalmas lapcsatát, Willie Collum játékvezető pedig azért 6.0-s határon még az Old Firmökön is gyakran underezik.

Tippünk szerint tehát ezen a meccsen a Celtic kapja a több lapot, ahogyan a két fél utolsó, három Ibrox Parkban lejátszott bajnokiján ez az ötlet ült is mindig.

{"headTitle":"Rangers-Celtic","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-04-03 13:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Celtic -0.5 lap","odds":"1.95","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
[3608274] 2022-04-03 13:00:00 Rangers - Celticx;