Angol foci

Szétszakadt az öltöző, akár 11 játékos is távozhat az Old Traffordról

Egyelőre Ralf Rangnick irányításával is döcög a Manchester United szekere, januárban 11 játékos is távozhat a csapattól.

Egy hónappal ezelőtt vette át a Manchester United irányítását Ralf Rangnick, de a vörös ördögök szekere továbbra sem akar beindulni. A United a hétvégén hazai pályán kapott ki 1-0-ra a Wolverhampton csapatától, amivel elég nehéz helyzetbe hozta magát, hiszen a BL-indulást érő negyedik helyért vívott harcban ezzel lépéshátrányba került. Bár a Wolves elleni volt Rangnick első veresége a csapat élén, a Newcastle elleni 1-1-es döntetlen vagy éppen a Norwich felett aratott 1-0-s győzelem sem éppen olyan eredmény, amelyet szívesen kitesznek az Old Traffordon az ablakba.

A kvázi eredménytelenség nem segíti a csapat és az öltöző morálját, amely az angol sajtó szerint már Solskjaer idején is komoly problémát jelentett.

Továbbra is arról pletykálnak, hogy klikkek alakultak ki és több játékos is elégedetlen a jelenlegi helyzetével, így akár 11 játékos is távozhat a csapattól.

A megosztottságot erősítették meg Luka Shaw szavai is, a balhátvéd a Wolves elleni találkozó után azt mondta, a pályán nem érezte azt, hogy minden játékos a maximumot akarja nyújtani.

Állítólag a játékosok egy csoportja nem elégedett Rangnick taktikájával és a segítők felkészültségével, ráadásul az is felbolygatta néhány focista lelki világát, hogy a német tréner átszabta a csapat időbeosztását és elvette a szabadnapokat, az edzéseket pedig délutáni időpontra tette.

Rangnick tehát nem csak szakmai kihívások előtt áll, meg kell oldania azt is, hogy a keret megnyugodjon és az elégedetlen játékosok ne zavarják meg a morált.

Manchester United#england-manchester_united#5

Jesse Lingaard, Donny van de Beek, Eric Bailly és Dean Henderson továbbra is partvonalon kívül van, rajtuk az sem segített, hogy edzőt cserélt a klub. Lingaard és van de Beek még egyszer sem kezdett az idén, december óta pályára sem léptek, ők talán szabad utat kapnak, de például Henderson kölcsönadását nem támogatja Rangnick, mint ahogy Edinson Cavaniét sem. Szívesen menne Anthony Martial is és Juan Mata sem sok szerepet kap, Paul Pogba szerződése pedig jövő nyáron lejár és akkor ott van még Cristiano Ronaldo esete is, akit megint megtaláltak a sajtóban, mondván gátat szab a csapat fejlődésének.

Mint látható, tornyosulnak a problémák Rangnick előtt, akinek viszont nincs sok ideje megoldást találni a kialakult helyzetre. A januári átigazolási időszak alatt alighanem a legtöbb érintett a saját jövőjét igazgatja, nem pedig a csapatét, így pedig különösen nehéz lesz fegyelmet tartani.

A Manchester United legközelebb január 10-én az FA Kupában lép pályára, amikor is az Aston Villa lesz a csapat ellenfele.

{"headTitle":"Premier League 2021/2022","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2022-01-11 00:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Manchester United első négyben végez ","odds":"2.87","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Manchester United nem végez az első négyben ","odds":"1.4","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Manchester United az első hatban végez ","odds":"1.28","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Manchester United 7 vagy rosszabb helyezést ér el ","odds":"3.5","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}