Serie A

Szenvedős meccset játszhat az Lazio a fordulózárón

  • varin

Nem látni, ahogy gólfesztiválba és örömfociba torkollik a két gyenge szezont futó csapat meccse.

Lazio-Udinese mérkőzéssel zárul a 15., hétközi játéknap Itáliában, amely azért nem tűnik különösebben izgalmas 90 percnek. Viszont ez a római csapat nincs olyan formában, hogy bármilyen bajnokit habkönnyen letudjon, így annak ellenére is lehet keresnivalója az udineieknek, hogy azért északon sem impozáns a forma.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy mindkét csapat a vártnál gyengébben szerepel, hiszen a Lazio 21, az Udinese 15 pontot gyűjtött 14 meccsen. Különösen persze az örök városban lehetnek csalódottak, hiszen idén a Bajnokok Ligája-indulás elérhetetlen messzeségben lesz, így be kell érnie az égszínkékeknek az Európa Liga lehetőségével. Talán ez is adja azt a tényezőt, hogy a Lazio múlt héten a Lokomotiv Moszkva ellen idegenben is a legjobbjait küldte fel a pályára. Így legalább a továbbjutás meglett Maurizio Sarri csapatának, amellyel versenyben maradt az EL-ben, és a Bajnokok Ligája-indulást jelentő győzelemért küzdhet, mint lehetséges egyik nagy esélyes.

Ez a mérkőzés egyébként a Lazio vasárnapi rangadójába került, amikor is Nápolyban kapott egy laza négyest a fővárosi alakulat, amely után azért már kezd betelni az a bizonyos pohár Sarri esetében.

>>> Kattints a képre és használd ki a 40%-os kedvezményünket a SuperTipsterre! Kaszálj a profik tippjeivel! <<<

Papíron az Udinese egy simán verhető ellenfél, noha azért közel napra pontosan egy éve nyerni tudtak a fekete-fehérek a Stadio Olimpicóban. Luca Gotti csapatánál azonban a forma pocsék, hiszen a parádés bajnoki rajtot követően elfogyott a muníció. Az első három meccsen 7 pontot szerző csapatnak nem volt könnyű sorsolása, de azért egy Bologna, Verona, Torino, Genoa négyes ellen a 3 egység távolról sem biztató.

Fontos hiányzó egyik oldalon sincs, így közel a legjobb csapatok futhatnak ki a gyepre. Fogadási szempontból azért nem egyszerű feladat, ha Immobile jó napot fog ki, akkor papíron sima 3-0, de látva az idei Laziót, mi a szenvedősebb 90 percre esküszünk.

Tippjeinket is ennek szellemében állítottuk össze, kivételesen pedig hendikepre, gólok számára és lapok számára is voksoltunk.

{"headTitle":"Lazio-Udinese","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-12-02 20:45","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Udinese +1.0","odds":"1.76","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"},{"eventTitle":"2.75 gól alatt","odds":"1.85","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"},{"eventTitle":"5.0 lap alatt","odds":"1.46","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"}]}
[3657141] 2021-12-02 20:45:00 Lazio - Udinesex;