Serie A

Meglepő kombival nyernénk a nap olasz rangadóján

  • varin

A Napoli két csúnya vereségből érkezik. Vajon tovább folytatódik Spallettiék gyenge szériája?

Rangadót rangadó követ a Serie A-ban, a szombati Juventus-Atalantát követően vasárnap Napoli-Lazio összecsapással fejeződik be a 14. kör. A hangulat egyik oldalon sem lehet tökéletes, hiszen a formák aggasztóak, a tét viszont távolról sem kicsi.

3657129

A Napoli ugyanis nem csak elszenvedte első vereségét a bajnokságban az Inter vendégeként, de azt megelőzően a Veronával nem bírt hazai pályán, majd pedig szerda este az Európa Ligában is elvérzett a Szpartak Moszkva vendégeként, amely kerülhet akár a továbbjutásba is. Habár az oroszországi kiruccanás után egy nappal több pihenőt kaptak Luciano Spalletti fiai, mint az a Lazio, amelynek szintén az orosz fővárosban lesz jelenése csütörtökön, nem lehet országos 1-esnek kikiáltani ezt a találkozót.

Ami a Laziót illeti, nem igazán meggyőző Maurizio Sarri legénysége, persze ezt a füstölgő kémény csapataitól már megszoktuk. Hétvégén a tartalékos Juventus vitt el három pontot a Stadio Olimpicóból, míg csütörtökön a Lokomotiv Moszkvát ugyan elkalapálták Immobiléék, ám azért ez nem feledteti a gyatrább bajnoki formát.

A mérkőzésre extrém magas, 6.5-es line-on kapjuk meg a lapos fogadási lehetőségeket, ami nem csoda. Egyrészt a két fél randevúin rendre laporgia van, másrészt pedig a rangadót Daniele Orsato vezeti, akinél nem sok overesebb spori van Itáliában. Más kérdés, hogy reális-e ez a magas line vagy sem.

A Logibetre publikált fogadáskészítős kombi szelvény három elemből áll, az odds pedig távolról sem alacsony. Jó kis meccs várható, ahol a Napoli pontot tud szerezni, a hihetetlen lapparádé azonban elmarad. Ha érdekel a tipp, ingyenes regisztrációt követően te is megnézheted azt a Logibeten.

Napoli-Lazio
Megnézem az ingyenes tippet!
[3657129] 2021-11-28 20:45:00 SSC Napoli - Laziox;