Serie A

Nagy csatát és keménykedést várunk a fordulózárón

  • varin

A Fiorentina idegenben is favorit, így több fogadással nyernénk a "kötelezőjükön".

Venezia-Fiorentina mérkőzéssel zárul a Serie A 8. fordulója, és bizony nem véletlen, hogy a tavaly szenvedő Violák idegenben is 2-es alatti átlagoddsot kaptak a fogadóirodáktól. A velencei kiscsapat kiesése egyre valószínűbb, míg a vendégek - elsősorban a borítóképen is látható Dusan Vlahovicsnak köszönhetően - szárnyalnak.

3657073

Igazán sok reménye nem lehet Henryéknek a bennmaradást illetően, mondjuk ezt úgy, hogy a fordulót megelőzően a Venezia nem állt kiesőhelyen. Egyrészt a "mögötte" lévő csapatok közül a Cagliari és a Spezia is egyértelműen erősebb csapat, másrészt a 7 meccsen szerzett 5 pont is eléggé gyászos, látva az ellenfeleket.

A Venezia ugyanis játszott már az Udinesével, az Empolival, a Speziával, a Torinóval és a Cagliarival (ráadásul a két mögötte lévővel hazai pályán), ezek közül pedig bőven meg kellett volna verni 2-3 csapatot.

Firenzében ezzel szemben minden szép és jó. Vincenzo Italiano gárdájánál talán az jelenti a legnagyobb fejtörést jelenleg, hogy a 21 éves szerb támadót hova és mennyiért, illetve mikor adja el a vezetőség. Vlahovics parádés szezont fut, sorban lövi a válogatott gólokat, a bajnokságban és a kupában pedig 8 meccsen 6+1-es mérleggel bír.

Csatlakozz a Logibet egyre növekvő táborához, kaszálj úgy, ahogyan a profik is teszik!

A Fio rendkívül szép szezont fut, ugyan a hét meccsen hozott 12 pont nem földöntúli, de az ellenfelek között volt már a Roma, az Atalanta, az Inter és a Napoli is, ami rögtön más megvilágításba helyezi az eredményeket.

Nagy meglepetés lenne egy hazai siker, miként az is, ha igazán békés focizgatás menne a felek között. Mindkét csapat bőven 3-as átlag felett hozza a lapokat, a Fiorentina például a négy idegenbeli meccsén 17 figyelmeztetést gyűjtött be.

Mindezek szellemében kemény meccsre van kilátás, nem is véletlen az 5,5-es egál line a lapokra. Mi többek között egy biztonságos kombinációt ajánlunk erre a mérkőzésre, ami igen simán kéne zöldüljön.

{"headTitle":"Venezia-Fiorentina","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-10-18 20:45","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Fogadáskészítő: x2 + Mindkét csapat kap lapot + 3 lap felett","odds":"1.53","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"5,5 lap felett","odds":"1.9","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Dusan Vlahovics szerzi az első gólt","odds":"4.75","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
[3657073] 2021-10-18 20:45:00 Venezia - Fiorentinax;