Premier League

3.60-szoros tippet húzunk Ronaldóék bajnokiján

  • Tomihmv
megosztom

Bő háromszoros szorzójú tippet küldünk csatába a Rókák és a Vörös Ördögök összecsapásán.

Szombaton egy rangadó is terítékre kerül a Premier League-ben, hiszen a King Power Stadionban a Leicester és a Manchester United feszül egymásnak. A fogadóirodák szerint bármi benne van a pakliban, de azért erőteljesen a vendégek felé húznak.

3610003

Jól indította szezonját a Leicester, ám azt követően pocsék formába került. A bajnokságban az elmúlt négy meccsén (Crystal Palace, Burnley, Brighton, Manchester City) nem tudott győzni, az Európa Ligában eddig nyeretlen. Az utóbbi hetekben csak a Millwall elleni angol Ligakupa sikernek tudott örülni.

Jól jött tehát a kéthetes szünet a Rókáknak, akik a régóta maródiak (Fofana, Justin) mellett Ndidire és vélhetően Evansre sem számíthatnak a hétvégén.

A Manchetser United sincs élete formájában, a parádés rajtot követően az elmúlt négy tétmeccséből ugyanis csak egyet tudott megnyerni. Vereség a West Ham (Angol Ligakupa) és az Aston Villa ellen hazai pályán, nyögvenyelős siker a Villarreal ellen, majd döntetlen az Everton ellen az Old Traffordon.

A rossz eredmények mellett Solskjaer mesternek a hiányzók miatt is fájhat a feje. Fred és Cavani nem érnek vissza időben Manchesterbe Dél-Amerikából, így rájuk biztosan nem számíthat a norvég mester szombaton. Rajtuk kívül Varane kidőlt, Maguire és Diallo sincs százszázalékos állapotban (ezúttal sem játszanak), szintúgy, mint Rashford, de a hírek szerint az angol válogatott a hétvégén már (a szezon során először) leülhet a kispadra.

22bet

Az előjelek alapján egy szoros, feszült meccsre van kilátás, hiszen mondjuk ki, mindkét csapat győzelmi kényszerben lép pályára. Így nem volna meglepő, ha jó pár büntetőlap kiosztásra kerülne a találkozón, amiben a játékvezető, Craig Pawson is partner lehet.

Ezen kívül szerintünk a gólok sem maradnak el, a felek igen gólgazdag meccseket vívtak mostanság egymás ellen, továbbá elnézve az idei védelmeiket, illetve, hogy a vendégeknél jó néhány fontos hiányzója lesz hátul, úgy véljük, hogy több, mint 2,5 gól születhet a találkozón.

Ezen tippeket (2,5-nél több gól és 4-6 közötti büntetőlap) pedig összekombinálva egy bő háromszoros szorzót kapunk, amit érdemes lehet megpróbálni ezen a rangadón.

{"headTitle":"Leicester - Manchester United","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-10-16 16:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Több, mint 2,5 gól és 4-6 lap","odds":"3.60","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
[3610003] 2021-10-16 16:00:00 Leicester City - Manchester Unitedx;

Próbáld ki a 22betet Te is!

  • A 22bet a legszélesebb fogadási kínálattal rendelkezik a piacon. 
     
  • Magyar nyelvű felület, magas szorzók.
     
  • Új játékosoknak akár 35.000 HUF üdvözlő bónusz*.
     
  • A már regisztrált játékosok jogosultak a 30.000 HUF értékű "újratöltve" bónuszra is.

 

Regisztrálok a 22betre
és kérem a 35.000 HUF üdvözlő bónuszt

 

*Részletes leírást és információkat megtalálsz terembemutató oldalunkon!

megosztom