NFL

Tutikkal köszörülnénk ki a csorbát

megosztom

Az alapszakasz első két fordulójában nem járt sikerrel a kombink, de természetesen nem adjuk fel. Vasárnap két igen egyértelmű meccsel próbáljuk kiköszörülni a csorbát.

Jacksonville Jaguars - Arizona Cardinals

Ez a Jacksonville nagyjából ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta. Két meccs alatt 60 pontot szedett be a védelmük és 0-2-re állnak. Egyelőre az 1/1-es Trevor Lawrence vezette támadóegység sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ami azért részben köszönhető Urban Meyer vezetőedzőnek is, aki nem sok színt vitt eddig ebbe az offense-be - pedig az egyetemen nem ez volt jellemző rá.

A Cardinals viszont nagyon jó úton halad és abszolút rájátszás-esélyes csapat kezd formálódni Arizonában. A 2019-es 1/1-es Kyler Murray nagyon elkezdte a szezont, hiszen két forduló alatt hét passzolt és két futott TD-nél jár már, a vezetésével pedig 72 pontot termelt az offense. Nehezen látni, hogy a liga egyik leggyengébb védelme, hogyan állítja majd meg a sziporkázó arizonai támadóegységet. Ebből kiütéses vendég győzelem lehet, hiszen azt is nehezen látni, hogy ez a nem túl kreatív Jaguars offense tartani tudja majd a lépést a Cardinalsszal... 

 

Detroit Lions - Baltimore Ravens

Egy másik olyan párharc a fordulóban, ami elég egyértelműnek tűnik a kimenetelt illetően. A Detroit a Jacksonville-hez hasonlóan két vereséggel indított, ami részben a védelem nyakába varrható, hiszen a San Francisco 41, míg a Green Bay 35 pontot pakolt fel ellenük a táblára. Persze az offense sem nagy szám, Jared Goff minőségi célpontok hiányában nem igazán tud nagyot alkotni. 

Nehéz elképzelni, hogy ez a Detroit megálljt parancsoljon a liga egyik legjobbjának számító Baltimore-nak. Noha a vendégek védőfalából többen is kidőltek, ami esélyt kínál a detroiti futóknak, ám ez vélhetően édeskevés lesz az üdvösséghez. Győzelmi esélyük csak akkor lenne a hazaiaknak, ha valahogyan megfognák Lamar Jacksonékat, de erre nem sok sansz mutatkozik. 

{"headTitle":"NFL, 3. játékhét","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-09-26 19:00","footerTitle":"Játszd meg kombiban a tippeket 2.18-szoros pénzért cserébe!","footerLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/unibet/go","events":[{"eventTitle":"Arizona -6.5","odds":"1.72","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Baltimore nyer","odds":"1.27","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}

Fogadj NFL-re és használd ki a 10.000 HUF értékű, 100%-os üdvözlő bónuszt:

  • Lépj fel az Unibet oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a biztonságos linken keresztül.
     
  • Fizess be akkora összeget, amennyit megengedhetsz magadnak (minimum 3.500 HUF).
     
  • Aktiváld az ajánlatot a 'Számlám/Bónuszaim' menüpont alatt.
     
  • Játssz a 100%-kal megnövelt egyenlegeddel, maximum 10.000 HUF értékben. 
     
  • A bónuszpénz a megforgatási követelmények teljesítése után vehető fel.

 

Regisztrálok az Unibetre
és kérem a 10. 000 HUF értékű, 100%-os üdvözlő bónuszt!

unibet

 

megosztom