NB I

A Loki ellen is folytatódik a szabolcsi diadalmenet? - tipp a keleti rangadóra

  • varin

A legjobb védelem a legjobb támadósor ellen. Folytatódik a Loki adok-kapok és a Kisvárda győzelmi szériája?

Vitán felül áll, hogy az OTP Bank Liga idei meglepetéscsapata eddig a Kisvárda együttese. A szabolcsi alakulat hat forduló elteltével vezeti a tabellát a maga 15 pontjával, noha mindhárom tavalyi dobogóssal találkozott már, ráadásul minddel idegenben. A portugál vonallal megerősített kiscsapat tehát fantasztikus őszt produkál, így pedig érthető, hogy az újonc Debrecen ellen is favoritnak számít hazai pályán. De nem kéne lassan kipukkadnia annak a bizonyos lufinak?

3612102

A DVSC csapatában ugyanis egy veszélyes rivális látogat a szomszéd megyébe. A Loki csehül kezdte a bajnokságot és a Gyirmót elleni első félidő is inkább volt tragikomikus, mint biztató, ám végül egy parádés második játékrésszel 5 gólt is szerzett a hajdúsági csapat. Talán ami még ennél is nagyobb mosolyra fakasztotta a híveket, az a góltalan 90 perc, hiszen azok után, hogy az NB II tavalyi bajnoka az első öt meccsén 12 gólt is kapott, minden ilyen sikert meg kell becsülni.

Az előző hétvégén mindkét együttesnek kupakötelezettsége volt, ám gálát egyik csapattól sem láthattunk. A Várda éppen Debrecenben vizitált, ahol az NB III-as DEAC-ot verte 2-0-ra, míg a Loki a harmadosztály egyik legerősebb együttesét, a Veszprémet gyűrte le nagy nehezen 1-0-ra.

A vendégeknél különösen fontos lesz Tischler Patrik számára a mérkőzés, hiszen korábbi együttese ellen lép pályára. "Furcsa volt egy kicsit, hogy a szabolcsiaknál sok nemzetből származó labdarúgóval játszottam egy csapatban, de többé-kevésbé sikerült megtalálnunk a közös hangot. A magyar játékosokkal azért szorosabb volt a kapcsolat, Gosztonyival például már az MTK-ban is együtt játszottunk. Az utóbbi években elég nagy játékosmozgás jellemezte a Kisvárdát, szinte minden félévben kicserélődött a keret 70-80%-a. Most ez másként van, talán ez lehet a sikerük kulcsa, illetve a portugál edző megtalálta azt a játékrendszert, amely fekszik a gárdának" - mondta a Loki hivatalos oldalának a támadó.

Tischler továbbá elmondta, nézőbarát, sokgólos mérkőzésre számít, mivel mindkét csapat a támadó futballt preferálja.

Ennek megfelelően az egál gól line 2.75 felett van, vagyis a fogadóirodák simán látnak itt egy 3-4 gólos találkozót, ami a Loki védekezését ismerve reális forgatókönyv. A bukmékerek nyitóoddsai kicsit irreálisan magasak voltak a DVSC-re, ezt a fogadók hamar visszább verték, így viszont igazán a háromesélyes kimenetelben nincs érték.

Mi bátor fogadásként a Loki góljaira esküszünk, hiszen a Gyirmót elleni második félidőben már igencsak kinyílt az a gólcsap, ráadásul Huszti Szabolcs gárdája idén közel 3-as gólátlagot hoz elöl.

{"headTitle":"Kisvárda-Debrecen","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-09-26 14:15","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Debrecen 1,5 gól felett","odds":"2.65","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"}]}
[3612102] 2021-09-26 14:15:00 Varda SE - DVSCx;