Serie A

A Milan ellen hendizünk! - lapos tipp szerda estére

  • varin

Elvileg sima Milan-siker van kilátásban a San Siróban, de nem bánnánk, ha szoros meccset látnánk.

Első ránézésre nagyon könnyű kötelező győzelem vár a Milanra szerda este, amikor is az újonc Venezia látogat a San Siróba. Reálisan nézve csak a győzelem aránya kérdéses, így mi most ezeket az opciókat hagyjuk, és a lapokra esküszünk.

3657038

Már csak azért sem bízunk a Milanban, hiszen a Rossonerik azért felejthető 180 percen vannak túl. Előbb a Liverpool futballozta le Stefano Piolit gyakorlatilag a mérkőzés 90%-ában, majd Torinóból elhozott ugyan egy pontot a milánói gárda, ám azért az utolsó perceket leszámítva közelebb állt a sikerhez az Öreg Hölgy.

A másik oldalon eddig nem tündököl eddig Paolo Zanetti újonc csapata, alighanem a velenceiek számára a 17. hely is óriási siker lenne. A Szárnyas Oroszlánok négy fordulót követően 3 ponttal állnak azon a pozíción, amelyet szeretnének megtartani, ha pedig optimisták akarnak lenni, azt mondhatják, még így is másfélszer annyi pontot szereztek, mint a Juventus.

Mindazonáltal ez az 1-0-3-as mérleg és a nyolc bekapott gól sem fest jól, hiszen Thomas Henryék a Napoli, az Udinese, az Empoli és a Spezia ellen játszottak, amely sorozatból azért a 3 pont eléggé a minimum.

Viszont mint azt jeleztük, mi hatalmas gálát nem várunk, amely táptalaja lehet a lapoknak. Noha Ivano Pezzuto személyében egy igen underes játékvezető fújja majd a sípot, a két csapat teljesen eltérő habitusából és a Milan dominanciájából eléggé jól kirajzolódik, merre is érdemes gondolkozni.

A Milan 4 meccsen eddig 51 szabálytalanságra 4 sárgát kapott, míg a Venezia 64 faultra 19-et.

Érdekesség, hogy a milánóiak minden meccsükön pontosan 1 sárgát kaptak, ezzel a statisztikával pedig az alábbi tippek is simán zöldülhetnek.

{"headTitle":"Milan-Venezia","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-09-22 20:45","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Venezia -1.0 lap","odds":"1.88","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Fogadáskészítő: Milan 3 lap alatt + Venezia 1 lap felett","odds":"1.66","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
[3657038] 2021-09-22 20:45:00 AC Milan - Veneziax;