Foci-vb 2022

Jöhetnek a gólok! - melyik magyar játékossal nyerhetünk?

Az angolok és az albánok ellen gól nélkül maradt a magyar csapat, Andorra ellen viszont már muszáj lesz gólokat lőni.

Nem sikerült túl fényesre az elmúlt fél hét a magyar válogatott számára, hiszen a két selejtezőn sajnos 0 pontot sikerült szereznünk, ezzel pedig nagyon komoly hátrányba kerültünk a riválisokkal szemben a csoportban. A magyar válogatott továbbjutására immáron vaskos szorzót fizetnek a bukmékerek, de ahogy Marco Rossi is elmondta, az esély még megmaradt, hiszen a hátralévő 5 meccsen 15 pontot lehet még szerezni. 

337155

A szerdai, Andorra elleni találkozón nem lehet kérdés a győzelem megszerzése. Igaz ez akkor is, ha tudjuk, hogy a sikeres 2016-os Eb-t követően a miniállam 1-0-ra legyőzte a magyar válogatottat, ami csapatunk történetének egyik legkínosabb eredménye. 

Szívesebben emlékezünk azonban a mostani selejtezőre, hiszen idegenben már játszottunk a Pireneusokban és magabiztos, 4-1-es győzelemmel tértünk hazai.  A pontos eredmények piacain most a is fölényes hazai sikerek fizetik a legkisebb szorzókat, a 3-0 után a 2-0 a legvalószínűbb végeredmény. 

Mindez azt is jelenti, hogy papíron a magyar csapat legalább 2-3 gólt szerezhet majd Andorra ellen, így most igazán érdemes átrágni a gólszerzőinkre kínált oddsokat. 

Merthogy ezúttal is jó pár furcsaságot találhatunk. Például nem igazán lehet hova tenni, hogy az olyan kiegészítő emberek, mint Hahn János, Varga Roland vagy Sallói Dániel hogyan kaphatnak kisebb szorzókat a bukiktól, mint Sallai Roland vagy Szoboszlai Dominik. A két bundesligás játékosunk közül előbbire 1,80 és 2.10 közötti oddsot adnak a bukik, míg a visszatérő Szalai Ádám gólját szinte tutira veszik, hiszen 1.61-ért fogadhatunk rá. 

A kinti meccsen Fiola, Gazdag, Kleinheisler és Nego szerezték a góljainkat, utóbbit leszámítva a többiek most is ott vannak a keretben. Gazdag Albániában kezdő volt, de Szalai visszatérésével nem biztos, hogy most is az lesz, így ebből a kvartettből Kleinheisler László szorzója lehet talán a legérdekesebb, akire akár 2,80-es oddson fogadhatunk.

Fontos azonban, hogy amennyiben gólszerzőre akarunk fogadásokat kötni, hogy szétnézzünk a különböző irodáknál, ugyanis azt látni, hogy meglehetősen nagy különbségek van iroda és iroda szorzói között.

Mostani táblázatunkban összeszedtük, hogy a potenciális gólszerzőinkre melyik irodánál fizetik a legjobb oddsokat. Íme:

{"headTitle":"Magyarország - Andorra ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-09-08 20:45","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Szalai Ádám ","odds":"1.61","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Nemanja Nikolics ","odds":"1.67","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Sallai Roland ","odds":"1.8","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Szoboszlai Dominik ","odds":"2.1","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Kleinheisler László ","odds":"2.88","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Gazdag Dániel ","odds":"4","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Sallói Dániel","odds":"1.95","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}

Szerinted melyik játékos szorzójában van a legtöbb fantázia?

 

[3495360] 2021-09-08 20:45:00 Magyarország - Andorrax;