Foci-vb 2022

Sorsdöntő lehet az angol meccs, de a bukik esélyt sem adnak nekünk

Csütörtökön a telt házas Puskás Arénában fogadja a magyar válogatott az Eb-döntős angol válogatott a vb-selejtezők 4. fordulójában.

Két hét szünet következik a klubfociban, a következő napokban ugyanis vb-selejtezőket rendeznek, a magyar válogatott pedig pár nap leforgása alatt három fontos mérkőzést is játszik majd. 

A magyar válogatott kerete - Loic Nego és Lovrencsics Gergő már kikerült a csapatból // Fotó: mlsz

Szeptember 2-án, azaz most csütörtökön kezdjük meg a sort hazai pályán, az ellenfél pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Anglia lesz. A fogadóirodák számai alapján bravúr kategória lenne egy hazai pontszerzés, hiszen a magyarok győzelme 7.50-8.50-es szorzó körül fizet teremtől függően, míg a vendégek sikere 1.50-es szorzónál jelenleg sehol sem ér többet. 

3495354

Az I jelű selejtezőcsoport eddigi három fordulója során Anglia még nem veszített pontot és 9-1-es imponáló gólkülönbséggel vezeti a csoportot. A mieink két győzelemmel egy döntetlennel jelenleg a második helyen állnak, vagyis egy esetleges győzelemmel akár át is vehetnénk a vezetést a csoportban. 

{"headTitle":"Magyarország - Anglia ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-09-02 20:45","footerTitle":"Eredő odds","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Magyarország ","odds":"8.20","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Döntetlen ","odds":"4.33","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Anglia ","odds":"1.47","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"}]}

Az angolok elleni mérkőzés akár sorsdöntő is lehet a továbbjutás kiharcolásának szempontjából, hisz' ha sikerülne hazai pályán pontot szereznünk, azzal egy minimális lépéselőnybe kerülhetnénk a lengyel válogatottal szemben. 

Az Anglia elleni mérkőzés után három nappal Marco Rossi csapatára újabb fontos találkozó vár, hiszen Tiranában kellene majd legyőznünk az egyre veszélyesebb albánokat. Ez a három pont ugyanakkor kötelező kategória, ha pontot vagy pontokat bukunk, akkor szinte biztosan nem lesz reális esélyünk odaérni az 1-2 hely valamelyikére. 

A hármas sorozatot szeptember 8-án szintén hazai pályán zárjuk, Andorra ellen egy telt házas meccsen, ahol csak az lehet a kérdés, hogy mennyire sikerül javítani a gólkülönbségen. 

Ami a csoport outright fogadásokat illeti, a csoportgyőzelemre a bukiknál az angol-lengyel duó mögött a magyar válogatott a harmadik helyen áll a maga 17-szeres szorzójával, míg arra az opcióra, hogy nem kerülünk be az első két helyre, 1,36-os oddson lehet jelenleg fogadásokat kötni. 

{"headTitle":"Világbajnokság 2022 - I csoport ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-09-02 20:45","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Magyarország megnyeri a csoportot ","odds":"17.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Magyarország az első két helyen végez ","odds":"3.60","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Magyarország az első két helyen végez - NEM ","odds":"1.36","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}

Te hány pontot vársz a magyar csapattól a következő három meccsen? 

[3495354] 2021-09-02 20:45:00 Magyarország - Angliax;