Magyar foci

Mire mennek Dzsudzsákék Mourinho ellen? Tippek a Roma-Lokira

  • mr.blonde
megosztom

Vasárnap este Olaszországban az AS Roma ellen játszik felkészülési mérkőzést az NB I-re készülő Debrecen.

Nem akármilyen lehetőséget kapott az NB II legutóbbi kiírását megnyerő és így az NB I jövő vasárnapi rajtjára készülő Debrecen csapata. A hajdúsági alakulat vasárnap este Frosinonéban az AS Roma együttese ellen játszhat felkészülési mérkőzést, ilyen nívós ellenféllel szemben pedig magyar alakulat ritkán gyakorolhat.

"Nagyon nagy lehetőségnek tartom a Róma elleni edzőmeccset, egy igazán extra program lesz a hétvégére – fogalmazott mosolygósan a Loki 19-es mezszámú futballistája, Dzsudzsák Balázs a dvsc.hu-nak. "Nyilván minden labdarúgónak nagy szó, hogy egy ilyen összecsapás megadatik az életében, mindannyiunk nevében mondhatom, nagyon várjuk már a vasárnap estét. Barátságos hangulatra számítok, de minden tekintetben jó erőfelmérő lesz a számunkra. Nem mindennapi, hogy a DVSC az AS Roma vendégeként kap lehetőséget, de természetesen a lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni Olaszországban. Ahogy már korábban említettem, igazából mindegy, ki ellen futballozunk, az elsődleges szempont, hogy miként tudjuk megvalósítani, amit játszani szeretnénk a csapattal. Most a Róma ellen készülünk, de mindenki tudja, hogy a jövő hét szombati, Budapest Honvéd elleni szezonnyitó a legfontosabb nekünk".

A Debrecen a vasárnapi találkozót a szezonnyitó főpróbájának tartja, ugyanakkor az olasz sztárcsapat még korai fáziásában jár a felkészülésnek, így számukra ez a mérkőzés még inkább a gyakorlásról fog szólni. Mint ismert, a Farkasok új vezetőedzővel, José Mourinhóval vágnak neki a következő idénynek, a portugál mester pedig csak néhány hete kezdte el a munkát az olasz fővárosban. 

A Roma eddig három felkészülési találkozót vívott meg, egy megyei csapatot 10-0-ra ütött ki, majd két harmadosztályú gárda ellen aratott 2-0 illetve 1-0-s győzelmet. Az olaszok keretéből biztosan hiányzik majd az Európa-bajnok olasz válogatott egyik legjobbja, Leonardo Spinazzola, de a lehetőségekhez képest a legjobbjaikkal állnak majd fel a házigazdák. 

Mire érdemes fogadni? 

A fogadóirodák óriási favoritnak hozták ki a Romát, ami természetesen nem véletlen. A két csapat között ég és föld a különbség, a keretek piaci értéke között 60 (!)-szoros a különbség az olaszok javára, akiknél 15-nél is több olyan futballista akad, aki egymaga többet ér a Debrecen egész kereténél. Na persze a pénz nem minden, főleg nem egy ilyen meccsen. 

Az mindenképpen a Loki mellett szólhat, hogy ők már a nyári alapozás végére értek és elvileg ilyenkor közel kell kerülni a csúcsformához. A Roma ezzel szemben még csak 'melegít', lépésről lépésre építi fel magát a szezonra. 

 

>>>REGISZTRÁLOK A 22BET-RE
ÉS KÉREM A 35 000 HUF ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<

 

Az legutolsó meccsükön Mourinho hét alkalommal is cserélt, vagyis még keresi a csapatát és igyekszik mindenkinek lehetőséget adni. Hogy ez a Debrecennél ma így lesz-e, az kiderül, mindenesetre vélhetően ezen a találkozón az a kezdő fog játszani, amely a bajnokságban is az A-csapat lehet. 

Fogadási szempontból nem könnyű a találkozó, mert nem tudni, hogy a jóval esélyesebb csapat mennyire lesz motivált. Az biztos, hogy esélyesebb a Roma és ha már leszerveztek egy külföldi csapat elleni meccset, akkor komolyabban is vehetik majd, mint egy olasz harmadligás ellen.  A Debrecen számára nincs veszítenivaló, de ezzel együtt a képességbeli különbségek, sebességben, dinamikában még így is kiütközhetnek. 

Eléggé jól vannak belőve a határok a meccsre, nem könnyű értéket találni a piacokon. Nekünk két opció tetszik a gólos piacokon, az egyik, hogy egy ázsiai over, a másik pedig pedig egy Debrecen-gól. Utóbbira 1,88-as oddsot kínál a 22bet, a mindkét csapat betalál opció pedig 2,10-ért fogadható. 

Szerinted mire megy a Loki a Roma ellen? 

{"headTitle":"Roma - Debrecen ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-07-25 19:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Debrecen gólok 0.5 felett ","odds":"1.88","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Mindkét csapat szerez gólt ","odds":"2.10","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Gólok száma 3 felett (AH) ","odds":"1.83","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
[3664733] 2021-07-25 19:00:00 Roma - DVSCx;
fotók: dvsc.hu
megosztom