Premier League

Vissza tud-e vágni a Chelsea a Leicesternek?

  • Tomihmv
megosztom

A szombati FA Kupa finálét követően kedden már a bajnokságban mérik össze tudásukat a csapatok.

Sorsdöntő meccset rendeznek a Bajnokok Ligája indulásért folytatott harcban kedden, ugyanis a Stamford Bridge-en a Chelsea és a Leicester csap össze. A meccs pikantériáját nem csak az adja, hogy a Rókák perpillanat 66 egységgel a harmadik helyen, míg a Kékek 64 ponttal a negyedik pozícióban állnak, hanem az is, hogy szombaton a felek az FA Kupáért csaptak össze a Wembley Stadionban, ahol kisebb meglepetésre a Leicester tudott nyerni.

A hazaiak egyértelmű célja tehát a visszavágás, illetve az, hogy levegőhöz jussanak, hiszen a Liverpool igen nagyot hajrázik, így könnyedén beérheti őket. Thomas Tuchelék számára tehát egyértelműen csak a győzelem az elfogadható eredmény hétközben, de nem lesz egyszerű menet ez számukra, még úgysem, hogy immáron vélhetően csak Kovacicra nem számíthat a német szakvezető. A hírek szerint pedig Mendy, Chilwell, Havertz és Pulisic visszatérhet a kezdőcsapatba kedden.


>>>REGISZTRÁLOK A BET365-RE A H3WIN BÓNUSZKÓDDAL ÉS KÉREM A MAX 15.000 HUF FOGADÁSI KREDITET!<<<

A H3WIN bónuszkód felhasználható a regisztráció során, azonban az ajánlat összegén semmilyen módon nem változtat. A bet365 fogadási krediteket ad a feljogosító befizetésed értékében (max. 15.000 Ft.). A kredit tét nem része a nyereménynek. Feltételek, időhatárok és kivételek. +18


bet365

A leicesteriek óriási önbizalommal léphetnek tehát pályára, hiszen hétvégén immáron másodjára győzték le a Chelsea-t. A kupasikerrel egyébként történelmet írtak, mivel a City szombatig soha nem tudta elhódítani az FA Kupát.

Brendan Rodgersék számára már a döntetlen is jó eredmény lenne Londonban, viszont egy sikerrel bebiztosíthatnák BL-indulásukat, sőt szerencsés esetben a bronzérmüket is, vereség esetén viszont komoly bajba kerülhetnek. Az északír mester ugyan Justinra, Barnesra, Ünderre ezúttal sem számíthat, illetve a hétvégén megsérülő Evansre sem. Tehát mindez azt jelenti, hogy a védőn kívül ugyanazon játékosokat tudja bevetni, akikkel megnyerte a kupát, annyi kivétellel talán, hogy a hírek szerint Maddison kezdhet Perez helyett.

A bukiknál a Chelsea a favorit, de rossz passzban vannak a londoniak (a Leicester előtt az Arsenaltól is kikaptak), míg a vendégek felszabadultan léphetnek pályára, a lélektani előny náluk van, illetve számukra már a döntetlen sem lenne rossz eredmény a Stamford Bridge-en, a legfontosabb, hogy elkerüljék a vereséget.

A tét tehát ezúttal is óriási, és az előjeleket figyelembe véve nem lenne meglepő, ha újfent egy szoros meccset vívna a két fél. Avagy simán benne van a pakliban jó néhány büntetőlap, amelyek kiosztásában Mike Dean is partner lehet (legutóbb a Derby-Sheffield csatát vezette, amely kiesésről döntött a második ligában és akkor hat sárgát osztott ki). Így pedig minden esély megvan arra, hogy több, mint négy büntetőlap (ázsiai lapok, így a tétünk négy lapnál visszajár) szülessen a találkozón.

{"headTitle":"Chelsea - Leicester","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-05-18 21:15","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Büntetőlapok száma 4 felett (ázsiai lapok)","odds":"1.80","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
[3411711] 2021-05-18 21:15:00 Chelsea - Leicester Cityx;
megosztom