Premier League

A Tottenham és a Liverpool meccsére is fogadunk - tippek a PL-re

  • Tomihmv

A londoniak a Wolverhampton együttesét fogadják, míg a Vörösök Birminghamben vizitálnak vasárnap.

Négy mérkőzés kerül terítékre vasárnap a Premier League-ben, amely meccsek közül a Tottenham-Wolverhampton és a West Bromwich-Liverpool ütközetekre fogadunk egy kombi keretén belül.

Kezdjük az előbbi találkozóval. A Spurs felemás formában várja a hétvégi csatát, ugyanis a Sheffield United magabiztos legyőzését követően némi meglepetésre 3-1-re kapott ki Leedsben. Azon zakónak köszönhetően eldőlt, hogy jövőre maximum az Európa Ligában indulhat a gárda, ám nem a saját kezében van a sorsa. Pozitívum viszont, hogy a londoniak maximum Ben Davies játékára nem számíthatnak sérülés miatt a hétvégén.

Ami a vendégeket illeti, a Wolves szezonja mondhatni csalódás, igaz, az utóbbi hetekben összekapta magát a csapat, mivel az elmúlt öt bajnokijából hármat is meg tudott nyerni. Tegyük gyorsan hozzá, hogy mostanság csak a mögötte álló (12. volt a forduló előtt a gárda) csapatokkal játszott, vagyis mondhatni a kötelezőket brillírozott. Ugyanakkor továbbra is sok a hiányzója a Farkasoknak, vasárnap Jiménez, Neto, Jonny, Marcal, Boly és Otasowie is kimaradhat.

Habár mostanság nem igazán lehet bízni a Tottenhamben, otthoni környezetében jól szerepel, győzelmi kényszerben van, míg a Wolves házon kívül nem túl acélos az idei szezonban, ráadásul teljesen mindegy, hogy milyen eredményt ér el a csapat. Így pedig megpróbálkozunk a Spurs nyeretésével, hiszen, ha nem győznek a londoniak, akkor még a Konferencia Ligás indulásukat is bukják.

[3411707] 2021-05-16 15:05:00 Tottenham Hotspur - Wolverhampton Wanderersx;

>>>REGISZTRÁLOK A CBET-RE ÉS KÉREM A 200 EURÓ ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<


cbet

A sportfogadók kedvenc hetei következnek! Kaszálj te is a tutikkal!

A kombink másik meccse a West Bromwich-Liverpool, amely egy tipikusan olyan ütközet, amin nem kell sokat agyalni. A hazaiak sorsa az elmúlt héten pecsételődött meg, miután kikaptak az Arsenal otthonában, így már tét nélkül futballozhatnak. Mindezek mellett nincsenek formában, az utolsó négy bajnokijukon nem tudtak nyerni és van néhány hiányzójuk is.

A Liverpool ugyanakkor győzelmi kényszerben lép pályára, hiszen amennyiben nyerni tud, úgy egy pontra jön fel a negyedik, és háromra a harmadik helyezettre, akik (Chelsea és Leicester) a jövő héten egymás ellen játszanak, vagyis elérhető közelségbe kerül számukra a jövő évi Bajnokok Ligája indulás. A Vörösök ráadásul jó formában vannak, hiszen a Southampton legyőzését követően csütörtökön 4-2-re tudtak nyerni az Old Traffordon.

Noha papíron akár kilencen (!) is kimaradhatnak a vendégeknél, a húzóemberek döntő többsége (például Szalah, Firmino vagy Mané) ott lesz a gyepen. Mindezek tükrében számunkra a vendégsikereken kívül minden más eredmény óriási meglepetés volna, így rájuk fogadunk.

[3411703] 2021-05-16 17:30:00 West Bromwich Albion - Liverpoolx;
{"headTitle":"Premier League kombi","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-05-16 15:00","footerTitle":"Eredő odds: 1.86","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Tottenham - Wolverhampton // Tottenham","odds":"1.55","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"cbet"},{"eventTitle":"West Bromwich - Liverpool // Liverpool","odds":"1.20","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"cbet"}]}