Premier League

Gólszerzőre fogadunk az Aston Villa-Evertonon

  • Tomihmv

Amennyiben betalál az általunk kiszemelt játékos, úgy bőven megduplázhatjuk vele feltett tétünket. Bevállalod?

A két csütörtöki Premier League találkozó közül a Manchester United-Liverpool ütközettel már foglalkoztunk, jelen cikkünkben az Aston Villa-Everton meccs kerül terítékre.

Amilyen jól indította szezonját az Aston Villa, olyan pocsékul fejezi be. A birminghamiek ugyanis az elmúlt tíz tétmérkőzésükből mindössze kettőt tudtak megnyerni, emellett három döntetlent és öt vereséget tudnak felmutatni ezen intervallumban. Mindezeknek köszönhetően egészen a 11. helyig csúsztak vissza a táblázaton, és igen távol kerültek Európától.

Kétségtelen tény, hogy Grealish kiesése komoly érvágás volt számukra, azonban az elején úgy tűnt, hogy sikerül pótolni az angol válogatott játékost. Nos, a csapat első számú üdvöskéje visszatért, de meglepő volna, ha azonnal kezdőként jutna szóhoz. Így pedig már csak három hiányzóval kell számolnia Dean Smithnek, hiszen Trézéguet és Sanson továbbra is harcképtelen, míg Watkins eltiltott.


>>>REGISZTRÁLOK A CBET-RE ÉS KÉREM A 200 EURÓ ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<


cbet

Ami a vendégeket illeti, az Everton perpillanat a nyolcadik helyen tanyázik, egy ponttal lemaradva a hetedik pozícióban lévő Tottenhamtől úgy, hogy eggyel kevesebb meccset játszott. Vagyis, ha sikerülne nyerniük a liverpooliaknak hétközben, akkor biztosan előznének, avagy nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyre jöhetnének fel.

A formájuk alapján van erre sansz, hiszen az elmúlt hat bajnokijukon egy vereséget szenvedtek csak (háromszor remiztek, míg kétszer győztek), igaz, azt pont a csütörtöki riválisukkal szemben hozták össze, méghozzá hazai pályán, másfél hete.

Carlo Ancelotti egyébként a szokásos hiányzóira, vagyis Gbaminra, James Rodríguezra és Minára nem számíthat csütörtökön.

Az Everton van jobb passzban, de nem rég ugye fordított felállásban az Aston Villa lenyomta, így nem csoda, hogy a bukmékereknél abszolút háromesélyes a mérkőzés, ezért mi másfelé mennénk el.

A vendégek jobb formája gólban, gólokban is megmutatkozhat, már pedig, ha betalálnak, akkor nagy eséllyel Dominic Calvert-Lewin lesz a gólszerző. Az angol válogatott támadó az elmúlt két bajnokiján rendre beköszönt, vagyis az ő nevéhez fűződnek mostanság az Everton találatai. Egész szezonban jól megy neki, vagyis tényleg nem volna ördögtől való, ha újfent gólt szerezne, ezért 2.23-szoros szorzón meg is próbáljuk ezt a tippet.

{"headTitle":"Aston Villa - Everton","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-05-13 19:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Dominic Calvert-Lewin bármikor gólt szerez","odds":"2.23","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"cbet"}]}
[3411530] 2021-05-13 19:00:00 Aston Villa - Evertonx;