La Liga

Milyen eredmény születik a Real Madrid - Sevilla rangadón?

megosztom

A BL-ből kieső Real Madrid a bajnoki címet még megnyerheti, ehhez pedig nem kell mást tennie, csak az összes hátralévő meccsét megnyernie. Vasárnap este a Sevilla ellen indul a hajrá.

Aligha van olyan futballszerető, aki ne tudná, hogy mennyire kiélezett idén a La Liga élmezőnye. Három fordulóval a vége előtt még három csapatnak is reális esélye volt az arany megszerzésére, de akár még a Sevilla is odaérhet a végén, szóval ez a hétvége sorsdöntőnek bizonyulhat. A sorsolás furcsa szeszélye végett ezen a hétvégén az első négy helyezett éppen egymás ellen játszik. Szombat délután a Barcelona és az Atlético Madrid 0-0-s döntetlent játszott, amivel könnyen lehet, hogy "páros öngyilkosságot" követtek el, merthogy ez az eredmény tökéletes volt a Real Madridnak. 

Csapathírek 

A Real Madrid a hét közepén kipottyant a Bajnokok Ligájából, miután a Chelsea az elődöntő visszavágóján 2-0-s győzelmet tudott aratni. Nagyon nincs mibe kapaszkodnia a madridiaknak, hiszen az angolok jobban fociztak és teljesen megérdemeltek jutottak be a fináléba. Zinedine Zidane csapatának így már csak a spanyol bajnokság maradt. Ami a vasárnapi keretet illeti, Lucas Vazquez, Dani Carvajal és Raphael Varane továbbra is sérült, így a védelem ezúttal is szokatlan felállásban kénytelen majd operálni. 

A Sevilla egyértelműen a szezon egyik pozitív meglepetése, hiszen végig tartani tudta a lépést a három nagyágyúval, ha pedig nem kap ki múlt héten odahaza a Bilbao ellen, akkor erre a meccsre úgy futhatna ki a pályára, hogy egy győzelemmel a bajnoki cím is elérhető közelségbe kerülhetett volna. 

Julen Lopetegui csapatában nincsen fontos kimaradó, így az andalúzok gyakorlatilag teljes kerettel dolgozhatnak ezen a meccsen. 

[3424384] 2021-05-09 21:00:00 Real Madrid - Sevillax

Mire érdemes fogadni? 

A fogadóirodák szorzói alapján a meccs esélyese a Real Madrid, amelynek győzelmét kettes odds környékén kínálják a bukmékerek. A két csapat őszi csörtéjét a fővárosiak nyerték 1-0-ra, ahogy megnyerték az utolsó 4 meccsüket a Sevillával szemben. Ebből az is következhetne, hogy most is ők győznek, azonban a tavaszi idényben a Sevilla sokkal meggyőzőbb formát mutatott, mintsem hogy ily' könnyen lebecsüljük a piros-fehéreket.

Egyik csapatra sem volt jellemző idén a sziporkázó, többgólos győzelmek sokasága, ellenben a védekezésre mindkét oldalon büszkék lehetnek. A bajnokság a 2. illetve a 3. legkevesebb gólt kapó csapatáról beszélünk, így nem lenne meglepő, ha ez a találkozó sem a gólokról szólna. Ugyanakkor ne feledjük, hogy mindkét oldal győzelmi kényszerben van, ez pedig azért azt is jelenti, hogy valószínűleg egy gól nem feltétlenül lesz elegendő az üdvösséghez. 

Összességében egy nagyon feszült mérkőzést várunk, hiszen a tét túlzás nélkül óriási. Ebből a gondolatból próbáltuk meg tippjeinket is kiválogatni. Két ötletünk is lett a rangadóra, az egyik egy multi-gólszámos, amelynek értelmében a találkozó 2 vagy 3 gól születhet. 

A másik opció egy picit lutrinak tűnik, de közel négyszeres szorzóért megérhet egy kis aprót a kiállításra fogadni. Sokszor éri az a vád a Real Madridot, hogy élvezi a játékvezetők bizalmát, ha az valóban így van, akkor nem kizárt, hogy ezen a oly' fontos rangadón is megkapja a támogatást. 

Te mire fogadnál ezen a meccsen?

{"headTitle":"Real Madrid - Sevilla ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-05-09 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Gólok száma 2-3 ","odds":"1.95","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"145"},{"eventTitle":"Lesz kiállítás ","odds":"3.75","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"145"}]}

Regisztrálj a Bwinre és markold fel a 20.000 HUF értékű üdvözlő bónuszt 

 

  • Lépj fel a Bwin oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a linken keresztül 
     
  • Fizess be akkor összeget, amelyet megengedhetsz magadnak 
     
  • A maximum 20.000 HUF értékű üdvözlő bónusz automatikusan jóváíródik a számládon 
     
  • A bónusz és az abból származó nyeremény csak a bónusz megforgatási követelmények teljesítése után vehető fel 


Kérem a 20.000 HUF üdvözlő bónuszt

 

 

[3424384] 2021-05-09 21:00:00 Real Madrid - Sevillax;
megosztom