Premier League

A Tottenham és a Liverpool meccsére is fogadunk - tippek a PL-re

megosztom

A londoniak Leedsbe látogatnak, míg a liverpooliak a Southampton együttesét fogadják.

Négy mérkőzést rendeznek szombaton a Premier League-ben, melyek közül a Manchester City-Chelsea rangadóval már foglalkoztunk, a maradék három meccs közül pedig a Leeds-Tottenham és a Liverpool-Southampton ütközetekre fogadunk egy kombi keretén belül.

Kezdjük az előbbivel. A Leeds az elmúlt három bajnokiján nem tudott nyerni, ami a Manchester City idegenbeli legyőzését követően azért meglepő. Még akkor is, ha az újonc a Liverpoollal és a Manchester Uniteddel is találkozott ezen intervallumban.

Mindezeknek köszönhetően a 11. helyre csúsztak vissza a hazaiak, ugyanakkor jó hír számukra, hogy egyre kevesebb a hiányzójuk, mivel biztosan már csak Hélder Costa, Forshaw, Philips és Raphina marad ki.

A Tottenham egy 4-0-s sikerrel feledtette az elbukott Angol Ligakupa döntőt, ennyire verte ugyanis a Sheffield csapatát egy hete. A Spursnek így még maradt matematikai esélye a Bajnokok Ligája indulást jelentő pozíciók egyikére, de vélhetően jövőre az Európa Ligában indulhat majd, igaz, ahhoz is nyernie kell még egy két találkozót. Fontos hiányzója pedig továbbra sincs a londoniaknak, Davies és Lo Celso marad majd ki.

A Leeds felszabadultan léphet pályára, vagyis támadólag léphet fel, ahogy azt tenni szokta, így pedig a Tottenhamnak is bőven lesz esélye, ráadásul a vendégcsapat sem áll majd be bekkelni. Vagyis nem lenne meglepő egy adok-kapok a felek ütközetén, tehát jó esély van arra, hogy mindkét fél betaláljon, amit be is húzunk a szelvényünkre.

[3411692] 2021-05-08 13:30:00 Leeds United - Tottenham Hotspurx;

>>>REGISZTRÁLOK A BETCLIC-RE A HATHAROM BÓNUSZKÓDDAL ÉS KÉREM A 20.000 HUF INGYENES FOGADÁST!<<<


betclic

A kombink másik meccse a Liverpool-Southampton. A hazaiak szezonja elég nagy csalódás, főleg azután, hogy tavaly utcahosszal nyerték meg a PL-t. Jelenleg három ikszet követően fogadják a délieket, és mindössze a hetedik helyen állnak a bajnokságban, ami Konferencia Liga selejtezőt ér (igaz, eggyel kevesebb meccset játszottak, mint a Tottenham), vagyis a hátralévő meccseiken azért küzdenek majd, hogy legalább az egyik EL-indulást jelentő pozíciót megkaparintsák.

Sérültek terén változatlan a helyzet Liverpoolban, Matip, Kelleher, Van Dijk, Gomez és Henderson biztosan kihagyja a szombati ütközetet.

Ami a vendégeket illeti, a Southampton sincs élete formájában, az elmúlt négy tétmeccsén három vereség mellett mindössze egy remire volt jó. Azt épp egy hete érte el a Leicester ellen, méghozzá úgy, hogy bő 80 percet emberhátrányban volt.

Azonban az akkor kiállított Vestergaard piros lapját annulálták, így ott lehet az Anfield Road gyepén, viszont a sérült Romeu, Smallbone, Bertrand, Ings és Obafemi nem, ahogyan Minamino sem, aki a kölcsönszerződése értelmében nem játszhat a 'Pool ellen.

Egyik fél sincs kicsattanó formában, de úgy véljük, hogy a Vörösök lezárhatják nyeretlenségi szériájukat. A minőség mellett a motiváció is az oldalukon áll, ráadásul mivel a múlt heti bajnokijuk elmaradt, így lényegesen frissebbek is lesznek. Azonban nem cifrázzuk túl, szimplán háromesélyben fogadunk rájuk a kombinkon.

[3411694] 2021-05-08 21:15:00 Liverpool - Southamptonx;
{"headTitle":"Premier League kombi","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-05-08 13:30","footerTitle":"Eredő odds: 2.03","footerLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/betclic/go","events":[{"eventTitle":"Leeds - Tottenham // Mindkét csapat szerez gólt","odds":"1.55","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"286"},{"eventTitle":"Liverpool - Southampton // Liverpool","odds":"1.31","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"286"}]}
megosztom