Premier League

Megéri a Leicester ellen fogadni?!

  • Tomihmv
megosztom

A bronzérmes pozícióban lévő Rókák a kiesés ellen harcoló West Bromwich csapatát fogadják.

Csütörtökön befejeződik az igen hosszúra nyúlt 32. forduló a Premier League-ben, a zárómeccset a King Power Stadionban rendezik, avagy a Leicester a West Bromwich együttesét fogadja.

Ha a bajnokságot nézzük, a hazaiak nincsenek formában, ugyanis az elmúlt két PL-találkozójukat elveszítették. Előbb a Manchester City, majd a West Ham gárdájától kaptak ki, vagyis rangadókon buktak pontokat. Ugyanakkor a forduló többi eredményének köszönhetően megőrizték harmadik helyüket, sőt, amennyiben nyerni tudnak, úgy négy ponttal meglépnek a Chelsea, WHU duó előtt.

Erre pedig mutatkozik esély, hiszen a két zakót követően sikerült javítania a Rókáknak, vasárnap 1-0-ra legyőzték a Southampton alakulatát az FA Kupa elődöntőjében, így bejutottak a sorozat fináléjába, vagyis igencsak pozitív töltettel várhatják a hétközi csatát. Amelyen mondhatni a szokásos hiányzó lesznek Brendan Rodgersnak, hiszen Justinra és Barnesra biztosan nem számíthat a mester, míg Morgan és Pereira játéka kérdéses.


>>>REGISZTRÁLOK A 22BET-RE ÉS KÉREM A 35 000 HUF ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<


22bet

Ami a vendégeket illeti, a West Bromwich megkezdte a nagy hajrát a kiesés elkerüléséért vívott harcban, de így is meleg a pite számára, hiszen a 19. helyen tanyázik még, és kilenc pontra van a már bennmaradó, 17. pozícióban lévő Burnleytől. 

Ugyanakkor bizakodhatnak Birminghamben, hiszen a kéthetes pauzát követően a Chelsea otthonában 5-2-re (!) tudtak nyerni, majd a Southamptont küldték haza egy laza 3-0-val. Ráadásul mindössze egyetlen hiányzójuk lesz a kék-fehéreknek, Ivanovics marad csak ki biztosan, így Sam Allardyce akár ugyanazt a kezdőjét nevezheti csütörtökön, mint amelyikkel kiütötte a délieket.

Ősszel ugyan 3-0-ra nyert idegenben a Leicester a WBA ellen, azonban most a vendégek közel két hetet készülhettek erre a találkozóra. Emiatt, illetve a birminghamiek formája és elszántsága végett szerintünk könnyedén játszhatnak a felek egy szoros meccset. Így pedig a West Bromra kínált +1,25-ös ázsiai hendikepben látunk fantáziát, ami még egygólos hazai siker esetén is profitot generálna, míg vesztes csak akkor lenne, ha a Leicester két vagy több góllal nyerne.

{"headTitle":"Leicester - West Bromwich","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-04-22 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"West Bromwich +1,25 (ázsiai hendikep)","odds":"1.64","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
[3411664] 2021-04-22 21:00:00 Leicester City - West Bromwich Albionx;
megosztom