Bajnokok Ligája

Ezt néztük ki a Dortmund-Manchester Cityre

A tétnek megfelelően választottunk tippet a felek szerdai visszavágójára, amely 1.80-szoros pénzt érhet.

A Dortmund-Manchester City párharc odavágóján az angolok 2-1-re tudtak nyerni hazai pályán, így egygólos előnyben utazhatnak Németországba. Azonban ez az előny soványkának tűnik, amit egy kis szerencsével ledolgozhatnak a németek. Vajon így lesz?

A Borussia nem játszott rosszul az odavágón, sőt, mindössze egy, a 90. percben bekapott gólnak köszönhetően került csak hátrányba. Hétvégén pedig lezárta a három meccsből álló nyeretlenségi sorozatát, ugyanis Stuttgartban tudott győzni 3-2-re, így összességében nem várja rossz előjelekkel a visszavágót.

Mindemellett csak a szokásos hiányzói lesznek a hazaiaknak (Witsel, Zagadou, Schmelzer, Moukoko, Sancho), viszont a csodacsatárnak titulált Haaland immáron hat tétmeccse nem talált az ellenfelek hálójába, amire legutóbb akkor volt példa, amikor sérülés miatt hét mérkőzést hagyott ki...


>>>REGISZTRÁLOK A CBET-RE ÉS KÉREM A 200 EURÓ ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<


cbet

Ami a vendégeket illeti, a Manchester City az odavágón nem volt olyan meggyőző, mint korábban, igaz, így is nyerni tudott, köszönhetően Foden utolsó percben szerzett góljának. A hétvégén pedig rátettek még egy lapáttal az angolok, hazai pályán kaptak ki 2-1-re a Leedstől, méghozzá úgy, hogy a United a második félidőt emberhátrányban játszotta le, igaz, Guardiola nyolc helyen változtatott a kezdőcsapatán.

Hiányzók terén viszont jól állnak a vendégek, mivel maximum Agüero és Laporte maradhat ki, bár, ha egészségesek lennének, vélhetően akkor sem a kezdőben kapnának helyet szerdán.

A bukmékereknél a vendégek számítanak a mérkőzés komoly favoritjának, emiatt, illetve az odavágó eredményének köszönhetően voltaképp biztosra veszik, hogy az angolok jutnak a sorozat elődöntőjébe. Szerintünk ezen piacokban nincs különösebb érték, de a hazaiakra kínált pluszos hendikepekben, sőt, a gólokban sem.

Mivel izgalmas, kiélezett visszavágót várunk, így a büntetőlapokban lehet az érték. A Cityn ott lesz a teher, mivel illene kiharcolnia a továbbjutást, míg a Dortmundnak iparkodnia kell, hiszen hátrányban van. Mindemellett ez már a visszavágó lesz, vagyis bőven várható taktikai fault, arról nem is beszélve, hogy az eredmény függvényében egy-két játékosnál könnyedén elszakadhat a cérna.

Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy a bukik a határt 3,5-nél húzták meg, a játékvezető pedig Carlos Del Cerro Grande lesz, aki nem szívbajos, ha lappal kell fegyelmeznie, akkor bizony érdemes lehet overt húzni erre a line-ra.

{"headTitle":"Dortmund - Manchester City","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-04-14 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Több, mint 3,5 büntetőlap","odds":"1.80","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"cbet"}]}
[3557612] 2021-04-14 21:00:00 Borussia Dortmund - Manchester Cityx;