Bajnokok Ligája

Kőkemény visszavágóknak nézünk elébe - íme a negyeddöntők, lapos szemmel

megosztom

A négy meccsből három bődületes izgalmakat ígér, így különösen érdekes megnézni, hol lehet laporgia.

Őszintén talán csak a Chelsea-Porto visszavágójára tudjuk rásütni, hogy érdektelen 90 perc vár ránk, hiszen a jobbnak tartott csapat "idegenben" szerzett kétgólos előnyt az első találkozón. Persze azért a portugálok idén produkáltak már csodát, de azért a másik három BL-negyeddöntőtől várunk igazán érdekességeket. Lássuk, mennyire lehetnek színesek ezek a találkozók.

A BL-negyeddöntők visszavágónak oddsai
   
Mérkőzés Bíró Határ Under Over 1. meccs lapjai
Chelsea-Porto Turpin (FRA) 4.0 1.90 1.90 0+2
PSG-Bayern Orsato (ITA) 5.0 2.10 1.70 1+4
Dortmund-Man. City Del Cerro (ESP) 3.5 2.00 1.80 2+0
Liverpool-Real Madrid Kuipers (NED) 4.5 1.85 1.95 3+1

Az első mérkőzéshez hasonlóan ismét a Ramón Sánchez Pizjuánban randevúznak a felek, így ismerős pályán csaphatnak össze a gárdák. Az első találkozó portugál lövéseket és angol gólokat hozott, a szlovén Vincic spori pedig mindössze 2 sárgát osztott ki, noha Tuchelék közel 20 faultot hoztak össze. A francia Turpin személyében most egy, a szlovénnál lágyabb szívű rigó dirigál, aki a Liverpool-Lipcsén például 0 kártyát osztott ki. Mivel az angolok fölénye mind eredményben, mind tudásban magabiztosnak mondható, nem várhatunk kártyaorgiát.

A kedd este másik találkozóján (PSG-Bayern) viszont nem véletlenül 5.0 a határ, amelynek szorzóját püfölik is lejjebb a fogadók. A cikk írásakor már csak 1.83 az over szorzója (majd 1.70), ez pedig elsősorban annak szól, hogy a párizsi meccset Daniele Orsato dirigálja. Az olasz rigó utoljára a Chelsea-Atlético csörtét fújta, összesen 7 lappal, de ő vezette augusztusban a két csapat BL-fináléját is, 4+4 lappal.


Kérem a 15.000 HUF értékű fogadási kreditet


A müncheni 90 perc abból a szempontból furcsára sikeredett, hogy a végig jobban álló PSG csupán 1 sárgát kapott a 7 faultjára, míg a németeknél ugyanez a szám 16 és 4 volt. Minden ész érv szerint ennek az aránynak fordulnia kell, jó néhány taktikai fault kellhet ugyanis Kimmichék lestoppolásához.

Kiváló heteket fut a Real Madrid, amely a Liverpool és a Barcelona ellen is megcsillogtatta parádés védekezését. Az angolok elleni negyeddöntő egyértelmű esélyesei 3-1-es vezetésről, ráadásul Zidane fiai többnyire sportszerű, kevés faultos játékkal tudják megállítani az ellenfeleiket. Az Anfielden Kuipers vezetésével sincs esély túl sok lapra, hiszen a holland nagyon kevés kártyával dolgozik. A fogadóirodák által kínált 4.5-es határon a mérlege az utolsó 20 nemzetközi kupameccsén: 18 under, 2 over.

Eléggé vegyes bíráskodással, de végül 2-1-re nyerni tudott a City a Dortmund ellen hazai pályán. Az angliai 90 perc kevés lapot és faultot hozott, a visszavágó azonban kicsit taktikusabb futballt hozhat az angolok részéről. A játékvezető a spanyol Del Cerro Grande lesz, akivel megugorhatónak tűnik a 3.5-es line, a lapokból pedig most lényegesen jobban kiveheti a részét Guardiola együttese is.

{"headTitle":"Lapos kombi a heti BL-meccsekre","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-04-13 21:00","footerTitle":"Eredő odds: 2,35","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Chelsea-Porto - 6 lap alatt (Bet Builder)","odds":"1.33","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"PSG-Bayern - PSG 1 lap felett (Bet Builder)","odds":"1.25","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Dortmund-Manchester City - Manchester City 0 lap felett (Bet Builder)","odds":"1.22","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Liverpool-Real Madrid - 7 lap alatt (Bet Builder)","odds":"1.2","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
megosztom