Bajnokok Ligája

Egész reálisan hangzik ez az 1000-szeres PSG-Bayern-tipp

megosztom

Ha van csapat, amely képes fordítani, az a címvédő, a párizsiak pedig 4-0-s előnyt is buktak már el a múltban.

A Flick-éra legnehezebb feladata vár a címvédő Bayern Münchenre, amely az Allianz Arenában 3-2-re alulmaradt a negyeddöntő első felvonásán. Müllerék hiába dominálták végig az első 90 percet, a párizsiak kegyetlenül kihasználták azt a kevés helyzetet, ami számukra adódott és így kiváló helyzetből várhatják a folytatást. Ezt nagyrészt a még mindig csak 22 éves Mbappénak köszönhetik, aki az egész szezonban kíméletlen a kapu előtt.

A bajorok persze nem csüggednek és fogadkoznak, hogy megfordítják a párharcot. Többek között az első meccsen 10 helyzetet kidolgozó Kimmich beszélt arról, hogy semmi nincs még veszve, magabiztosan várják a párizsi összecsapást, ahol a mentalitás mellett a hatékonyság lesz a döntő faktor.

A német szimpatizánsoknak komoly bánatára a fél csapat kényszerpihenőn van - erről részletesebben majd a meccsel kapcsolatos előzetesünkben olvashattok -, tehát ezt is érdemes számításba venni. Éppen ezért lehet ismét kulcsfontosságú szerepe a szépítést jegyző, Lewandowski-pótló Choupo-Motingnak, hiszen a támadások jelentős részében ő lesz a befejező ember. 

A 22bet speciális BL-piacán - ahol megannyi hasonló fogadást találhattok - leltünk rá az alábbi ötletre, mely nem kevesebb, mint 1000-szeres pénzt hozna a konyhára. Ebben a forgatókönyvben a Bayern úgy nyeri a meccset, hogy cserecsatára nyitja meg a gólgyártást és mindkét csapat több, mint 3 szögit lő mindkét félidőben. Annyira nem is hangzik irreálisan, nemde?

{"headTitle":"PSG-Bayern München","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-04-13 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Bayern München nyer + Eric Choupo-Moting szerzi az első gólt + mindkét csapat több, mint 3 szögletet végez el mindkét félidőben","odds":"1000.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}

Próbáld ki a 22betet Te is!

  • A 22bet a legszélesebb fogadási kínálattal rendelkezik a piacon. 
     
  • Magyar nyelvű felület, magas szorzók.
     
  • Új játékosoknak akár 35.000 HUF üdvözlő bónusz*.
     
  • A már regisztrált játékosok jogosultak a 30.000 HUF értékű "újratöltve" bónuszra is.

 

Regisztrálok a 22betre
és kérem a 35.000 HUF üdvözlő bónuszt

 

*Részletes leírást és információkat megtalálsz terembemutató oldalunkon!

22bet
megosztom