Forma-1

Ha ez igaz, akkor óriási ajándék ez az odds

  • Cesc18
megosztom

Helmut Marko érdekes információt osztott meg Max Verstappen Red Bulljával kapcsolatban.

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton drámai körülmények között nyerte meg a szezonnyitó Bahrein Nagydíjat, de afelől nincs kérdés, hogy Max Verstappen ült az erősebb autóban. A Honda egyértelműen fejlődött és feljött a Mercedes szintjére, ráadásul, mint utólag kiderült, a holland klasszis Red Bullja letekert motorral teljesítette a futamot.

Csökkentenünk kellett a Honda motorteljesítményét, mert gondok voltak a hőmérséklettel.

- mondta Helmut Marko a motorsport-total.com-nak, illetve hozzátette, hogy a problémák főként szoftveresek voltak, amik azért viszonylag könnyedén orvosolhatóak. 

Ha igaz, hogy Verstappen letekert motorral ment és kevesebb lóerő állt a rendelkezésére, akkor bizony vakarhatják a fejüket a Mercedesnél. Bár a nyilatkozatokat érdemes mindig óvatosan kezelni a Forma-1-ben, de az biztos, hogy a szombati időmérőn a Red Bull hollandja nagyon elverte a komplett mezőnyt. 

A következő futamra április 18-án Imolában kerül sor, amelyre természetesen már fogadhatunk is. A bet365 teljesen 50-50-re hozta ki az esélyeket Hamilton és Verstappen között, ám kiindulva abból, hogy a holland letekert motorral is majdnem megnyerte a szezonnyitót, elég ajándékszagú az a 2.25, amit az imolai győzelmére kínálnak. 
 

Szerintetek ki nyeri a szezon második versenyét?

 

 

 

 

{"headTitle":"Emilia-Romagna Grand Prix 20201","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-04-16 12:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Max Verstappen","odds":"2.25","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Lewis Hamilton","odds":"2.25","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Valtteri Bottas","odds":"8.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Sergio Perez","odds":"12.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}

Fogadj a Forma-1-re és használd fel a 15.000 HUF értékű fogadási kreditet! 

  • Lépj fel a bet365 oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a biztonságos linken keresztül. Használd a H3WIN bónuszkódot
     
  • Fizess be akkora összeget, amennyit megengedhetsz magadnak.
     
  • Igényeld az ajánlatot a befizetés végrehajtását követően a 'Számlám/Ajánlataim' menüpont alatt.
     
  • Helyezz el egy fogadást bármilyen sporteseményre.
     
  • Amint kiértékelik az első fogadásodat, a fogadási kreditjeid aktiválódnak.
     
  • A fogadási kreditek készpénzben nem vehetők fel, de az abból származó nyeremények igen.

 

Kérem a 15.000 HUF értékű fogadási kreditet

bet365
megosztom