Átigazolás

A bukik szorzói szerint ide igazolhat Sergio Agüero

megosztom

Szezon végén távozik a Manchester City-től Sergio Agüero, akit több klub is szívesen látna soraiban.

Hivatalosan is bejelentették, hogy 10 év szolgálat után idény végén elhagyja a Manchester City együttesét Sergio Agüero. A 32 éves támadónak nyáron lejár a szerződése az Etihadban, ám az argentin klasszis úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg kontraktusát.

Agüero 2011 nyarán nagyjából 40 millió euróért csatlakozott a Man.Cityhez, az elmúlt 10 év alatt pedig a klub történetének legeredményesebb gólszerzője lett. Jelenleg 257 gólnál jár minden sorozatot figyelembe véve, négyszer Premier League-et, egyszer FA Kupát, ötször Ligakupát, háromszor pedig Community Shieldet nyert a csapattal. 2015-ben a PL gólkirálya lett, kétszer az év játékosának is megválasztották.

A Man. Citynél igyekeznek méltóképpen búcsúzni a klublegendától, az elnök már be is jelentette, hogy Agüero - Kompanyhoz és David Silvához hasonlóan - szobrot kap majd a City stadionjának közelében.

A City honlapja nagy figyelmet szentel Agüero búcsújának // Fotó: mancity.com

Agüero karrierje tehát egy újabb fejezetéhez érkezik, ám egyelőre csak találgatni lehet, hogy hol folytatja a támadó.

A legnépszerűbb verzió jelenleg az, hogy az argentin csatlakozik nyáron Lionel Messihez és a Barcelonához. Ennek a szcenáriónak az adja az alapját, hogy a katalánok nemrégiben megválasztott elnöke, Joan Laporta két hete azt nyilatkozta, hogy komoly esély van rá, hogy Agüero csatlakozzon a csapathoz.

Spanyol sajtóhírek szerint már a szerződést is aláírták a felek és az argentin 2023 nyaráig kötelezi el magát a Barcához.

Annyiból nem butaság ez a transzfer, hogy a Barca csatárt keres és eközben gőzerővel dolgozik azon, hogy megtartsa Messit is. Mivel a két játékos nagyon jó barátságot ápol egymással - a válogatottnál szobatársak és Messi Agüero fiának a keresztapja is -, Sergio érkezése egyszerre mind a két célt megvalósíthatja.

A nemzetközi átigazolásokkal kiemelten foglalkozó Unibetnél jelenleg még fogadható Agüero transzfere, a Barcelona, mint opció pedig 2,20-as szorzót kínál. Ha a hispán sajtó valóban jól értesült és a háttérben már előrehaladott állapotban vannak a tárgyalások, akkor az is elképzelhető, hogy néhány napon vagy héten belül hivatalosan is bejelentik az Agüero-Barca transzfert.

{"headTitle":"Sergio Agüero klubja 2021. 09.01-én ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-09-01 00:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Barcelona ","odds":"2.2","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Bármelyik MLS-klub ","odds":"3","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Bármelyik argentin klub ","odds":"5","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Atlético Madrid ","odds":"5","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Inter ","odds":"8","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Juventus ","odds":"9","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}

Hol találod ezt a fogadást? 

Unibet > Labdarúgás >Végső fogadások >Speciális >Átigazolások

unibet
megosztom