Bundesliga 2

Erre fogadunk a HSV sorsdöntő meccsén

  • gb1

Zsinórban a harmadik évben is elúszhat a Hamburg feljutása a Bundesligába, ha nem kapja magát sürgősen össze a csapat.

Nem túlzás azt állítani, hogy a német másodosztály 2020/21-es idényének egyik legfontosabb meccse jön hétfő este. A tabellán 43 ponttal a negyedik helyen álló Hamburg a 45 ponttal ezüstérmes, azaz feljutást érő pozícióban tanyázó Kiel együttesét fogadja a 24. forduló zárómeccsén. A nyitóoddsok alapján a bukik a Volksparkstadion legénységét favorizálták, ám a fogadók inkább a Holsteinre rakják a zizit, lássuk hát mire számíthatunk.

[3399780] 2021-03-08 20:30:00 Hamburger SV - Holstein Kielx;5

A vendégek oddsa egyes partnerirodáinknál már három tizedet esett, ami persze nem véletlen. Itt van például kapásból az egymás elleni mutató - mióta a Hamburg kipottyant a Bundesligából, nem tudta legyőzni a Kielt a bajnokságban. Ez csak egy dolog, de a formák alapján is inkább a vendégek felé billen a mérleg.

Tudtad? A Kiel az utóbbi 13/12 idegenbeli Bundesliga 2 meccsen nem kapott ki!

A Holstein komoly menetelésbe kezdett 2021-ben, a legnagyobb lélektani löketet pedig még a szenzációs, Bayern felett aratott januári kupadiadal adhatta. Azóta a Pokalban már az elődöntőbe jutottak, az utóbbi 5/4 tétmeccsüket pedig győzelemmel zárták. Immár az egyik favoritnak számítanak a feljutásra, amely felé óriási lépést tehetnének a Hamburg legyőzésével.

Regisztrálj és nézd meg a profik tippjeit ingyenesen!

Ha azt nézzük, hogy a HSV az utóbbi 13/11 meccsén nem kapott ki, akkor azt gondolnánk, hogy nincs nagy gond, igen ám, csak a csapat pont most kezdett lejtmenetbe. Nem újdonság, hogy a szezon kritikus részéhez érve esnek össze, ez pedig könnyen lehet, hogy kísérti is a csapatot. Legutóbb a formába lendült St.Pauli verte el őket a városi rangadón, előtte viszont sokkoló módon a sereghajtó Kickers otthonában szenvedtek vereséget.

Mindent összevetve a háromesélyes oddsok egyértelműen a vendégekben hagytak értéket. Ez a meccs jelenleg sokkal egyenlőbb, mint az oddsok mutatják, sőt, a formákat nézve könnyen lehet, hogy inkább a Kiel az enyhe favorit. A szorzókból adódóan a Holstein még bebiztosítva is egész jól fizet, az alábbi tipp pedig X2-nél nyertes, de egygólos hazai győzelemnél is csak félvesztes lenne.

{"headTitle":"Hamburg-Holstein Kiel","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-03-08 20:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Kiel +0.75 (ÁH)","odds":"1.51","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
[3399780] 2021-03-08 20:30:00 Hamburger SV - Holstein Kielx;
327194