Darts

Többek között a Smith - De Sousa rangadóra is fogadunk szombaton

  • Cesc18
megosztom

Zseniálisan jó párosítások jöttek össze a legjobb 32 között, mi pedig két ki-ki meccsből is megpróbálunk hasznot húzni.

Pénteken 152 játékos vágott neki a UK Opennek, késő estére pedig 32 harcos marad talpon. Ez a 32 dartsos lesz érdekelt szombat délután, a tét pedig értelemszerűen a legjobb 16 közé kerülés. A sorsolásnak köszönhetően már a torna ezen fázisában igen pikáns meccseknek lehetünk szemtanúi, alább azokat a párosításokat láthatjátok, amelyek képernyőre kerülnek majd.

A regnáló világbajnok Gerwyn Price és a címvédő Michael van Gerwen egyaránt elkerülte, hogy igazán forró formában lévő játékossal találkozzon, ugyanakkor Ricky Evans és Mensur Suljovic sem ígérkezik könnyű falatnak, de természetesen a fogadóirodákban mindkét gigász kiemelkedő favoritja a maga meccsének. 

Kevésbé volt szerencsés a sorsolásnál Michael Smith, aki Jose de Sousát kapta, vagyis már a 32 között megmérkőzik egymással két olyan játékos, akik egyaránt kandidáltak a végső sikerre. Tavaly ősszel nagyon nagy meccseket játszottak egymás ellen, igazi adok-kapok jellemzi a párharcaikat. Látva a tegnapi formájukat, amikor is 100 körüli átlagon mozogtak, a mostani összecsapásuk is jó szórakozást és magas színvonalat ígér. Fogadás szempontjából érdemes a 180-ak felé kacsingatni, hiszen két maximumgyárosról beszélünk, akik tegnap ketten együtt 15 180-at termeltek. Az Unibeten a 10.5 feletti 180 mennyiség 1.78-ért fogadható. 

A Sport TV-n a Bundesliga miatt csak 15:15-ig lesz élő darts, onnantól megoldást jelenthet az Unibet TV, amely mobilról és táblagépről egyaránt elérhető!

Szintén zseniálisan jó meccsnek ígérkezik Jonny Clayton és Dirk van Duijvenbode összecsapása. Számunkra ez egy elég peches sorsolás volt, hiszen éppen őket húztuk be végső győzelemre, valamelyiküktől pedig így biztosan elköszönünk a délután folyamán. Mindketten nagyon jó formában érkeztek Milton Keynes-be és pénteken este is jól sült a kezük, így ember legyen a talpán, aki megjósolja, hogy ki nyeri ezt a párharcot. A bukmékerek a walesi felé húznak, de mi győztesre nem mernénk tippelni, a legjobb választás talán a 16.5 leg felett tipp, amire 1.67-ért tehetünk az Unibetnél. 

Nem fogytunk még ki a nagyon erős párosításokból, ugyanis lesz Rob Cross - James Wade, Daryl Gurney - Gabriel Clemens és Dave Chisnall - Danny Noppert meccs is. De izgalmasnak ígérkezik Darius Labanauskas és Simon Whitlock, Scott Waites és Devon Petersen, illetve Luke Humphries és Ryan Searle párharca is. 
 

Íme az összes párosítás a legjobb 32 között: 

Rob Cross v James Wade
Gerwyn Price v Ricky Evans
Michael Smith v Jose de Sousa
Michael van Gerwen v Mensur Suljovic
Darius Labanauskas v Simon Whitlock
Daryl Gurney v Gabriel Clemens
Chris Dobey v John Brown
Jonny Clayton v Dirk van Duijvenbode
Luke Humphries v Ryan Searle
Callan Rydz v Martijn Kleermaker
Alan Soutar v Ron Meulenkamp
Luke Woodhouse v Brendan Dolan
Peter Jacques v Max Hopp
Scott Waites v Devon Petersen
Krzysztof Ratajski v Madars Razma
Dave Chisnall v Danny Noppert

 

{"headTitle":"UK Open, 2. játéknap - délutáni szakasz","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-03-06 15:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Smith - De Sousa: 180-ak száma 10.5 felett","odds":"1.78","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Clayton - Duijvenbode: Legek száma 16.5 felett","odds":"1.67","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}

Fogadj a UK Open küzdelmeire és használd ki a 20.000 HUF értékű kockázatmentes fogadást:

  • Lépj fel az Unibet oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a biztonságos linken keresztül.
     
  • Fizess be akkora összeget, amennyit megengedhetsz magadnak.
     
  • Aktiváld az ajánlatot a 'Számlám/Bónuszaim' menüpont alatt.
     
  • Helyezz el egy fogadást egy sporteseményre.
     
  • Amennyiben az első fogadásod veszít, az Unibet visszatéríti a téted 20.000 HUF-ig.
     
  • A visszatérített bónusz készpénzben csak a bónusz megforgatási követelmények teljesítése után vehető fel.

 

Regisztrálok az Unibetre
és kérem a 20. 000 HUF kockázatmentes fogadást!

unibet
megosztom