Tippjáték

Tippelj ingyen a Bajnokok Ligájára és nyerj 10.000 forintot!

Hamarosan felcsendül a futball szurkolók legkedvesebb himnusza, a BL-nyolcaddöntők pedig parádés meccseket tartogatnak.

Kedves Hathármasok, sportbarátok, tippfanatikusok, fogadásőrültek.

Örömmel jelentjük, hogy februárban újabb ingyenes játékot indítunk -

Rajtol a Hathárom BAJNOKOK LIGÁJA TIPPJÁTÉK!

 

Az elkövetkezendő hetekben hosszú kihagyás után végre itt a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza, mi pedig szeretnénk fokozni az izgalmakat egy kis játékkal! A tippelés már elkezdődött, az első érintett BL-találkozóra február 16-án, kedden kerül majd sor, végső győztest pedig március 18-án hirdetünk majd.

A szabályok már biztosan sokaknak ismertek, hiszen nem először láthattok ilyen típusú kiírást oldalunkon, de a részvétel előtt persze érdemes ezt egyszer átolvasni, amit ide kattintva tehettek meg.
A részvételhez amúgy semmi más nem szükséges, csak egy Hathármas regisztráció az első helyezett pedig 10.000 forintos sportfogadótőkét kap jutalmul!

A tippelésben ráadásul nem kell megszakadni, hiszen letisztult felületünkön kevesebb, mint egy perc alatt végigmehetsz a meccseken, amelyekre 1X2-es rendszerben adhatod le a voksodat.

Tudtad? A BAJNOKOK LIGÁJA TIPPJÁTÉK első 3 helyezettje részesül nyereményben, de mivel a lebonyolítás két fordulós, a fordulókban is külön lesz díjazás! A részleteket a játék aloldalán a "Szabályzat fül alatt találod.


Jó játékot és sok sikert kívánunk mindenkinek!

A BAJNOKOK LIGÁJA TIPPJÁTÉK kiírásának részleteit

itt olvashatod el!