FA Kupa

Ennél egyértelműbb meccsel aligha folytatódhatna az FA Kupa

  • Tomihmv
megosztom

Hatodosztályú a Premier League-es klub ellen. Van még kérdés?

Pénteken megkezdődik az angol FA Kupa negyedik köre, ahol a nyitómérkőzés a forduló legegyértelműbb összecsapása lesz, hiszen a hatodosztályú Chorley fogadja a Premier League-ben vitézkedő Wolverhampton együttesét.

A hazaiak a National League divíziójának északi csoportjában szerepelnek, ahol 17 fordulót követően a kilencedik pozíciót foglalják el a 22 csapatos bajnokságban, méghozzá negatív gólaránnyal, vagyis ott sem számítanak topcsapatnak.

Az FA Kupa főtábláján az első fordulóban a harmadosztályú Wigan együttesét győzték le idegenben hosszabbítást követően, a második kanyarban a szintén League One-os Peterborought ütötték ki, igaz, már rendes játékidőben. A legutóbbi játéknapon pedig mondhatni bombát robbantottak, hiszen hazai pályán 2-0-ra múlták felül a másodosztályú Derby Countyt, igaz, a világjárvány miatt a Kosok nem az első csapatukkal léptek pályára.

A Chorley 138 éves fennállása során ez lesz az egyik, ha nem a legnagyobb meccse a gárdának, amit sajnos szurkolók nélkül kell lejátszania. Ugyanakkor jó hír a hazaiak számára, hogy hiányzójuk nem lesz, így a legjobbjaikkal állhatnak fel.


>>>FOGADJ A VILÁG LEGJOBB SZORZÓIN A PINNACLE-NÉL!<<<


pinnacle

Ám nagy kérdés, hogy az mire lesz elég, még akkor is, ha kijelenthetjük, hogy a Wolves abszolút nincs formában. A vendégek ugyanis az elmúlt hét tétmeccsükből mindössze egyet nyertek meg, azt is az FA Kupában a Crystal Palace ellen (1-0). A londoniak felett aratott sikerük mellett két döntetlent (Tottenham, Brighton) és értelemszerűen négy vereséget (Burnley, Manchester United, Everton, West Bromwich) számlálnak mostanság.

Espírito Santo mester pénteken egyébként négy játékosára, Raúl Jiménezre, Jonnyra, Podencere és Marcalra biztosan nem számíthat sérülés miatt, viszont úgy fest, hogy Rúben Neves felépült sérüléséből és harcra kész.

A formák alapján papíron a kiscsapatnak lehetne keresnivalója Góliát ellen, azonban akkora a felek közti minőségbeli különbség, hogy voltaképp csak és kizárólag a különbség a kérdés. A Wolvesnak jól jönne egy magabiztos, önbizalomnövelő győzelem a folytatásra (szerdán már a Chelsea otthonában szerepel a gárda), ami könnyedén összejöhet számára.

Ízleld meg profi tippekkel a lovizás egyedi hangulatát. Részletekért kattints ide!

Még akkor is, ha vélhetően a portugál mester megkavarja a lapokat és olyanok is szerephez jutnak, akik alapvetően tartaléknak számítanak. Mindezek tükrében mi a vendégre kínált -2,25-ös ázsiai hendikepbe fektetünk, ami teljesen csak akkor veszítene, ha nem, vagy csak egy góllal tudna nyerni a Wolves.

{"headTitle":"Chorley - Wolves","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-01-22 20:45","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Wolves -2,25 (ázsiai hendikep)","odds":"1.769","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"}]}
[3510576] 2021-01-22 20:45:00 Chorley - Wolverhampton Wanderersx;
megosztom