Premier League

A manchesteri csapatokkal dupláznánk - tippek a PL-re

megosztom

A City hazai pályán fogadja az Aston Villát, míg a Vörös Ördögök Londonban vizitálnak.

Elmaradt mérkőzéseket pótolnak szerdán a Premier League-ben, mi pedig mind a két találkozóra (Manchester City-Aston Villa és Fulham-Manchester United) fogadunk, méghozzá egy kombi keretén belül.

Időrendben haladva először a Manchester City-Aston Villa meccset rendezik meg, így ezzel kezdünk. A hazaiak bombaformában várják az összecsapást, hiszen az utolsó nyolc meccsüket (!) zsinórban behúzták. Mindezeknek köszönhetően a bajnokságban a második helyre jöttek fel és már csak két pont a lemaradásuk a városi riválissal szemben, igaz, eggyel kevesebb meccset játszottak.

A vendégek remek szezont futnak, azonban közbeszólt a világjárvány, így január elseje óta, amikor 2-1-re kaptak ki az Old Traffordon, nem játszott tétmérkőzést az első csapatuk (az FA Kupában ugyan pályára léptek a Liverpool ellen bő másfél hete, de akkor az U23-as gárda kapott szerepet, amely 4-1-es vereséget szenvedett).

Papíron Trézéguet-n és Wesley-n kívül mindenkit be tudnak vetni a birminghamiek, de ez a közel háromhetes kihagyás, főleg, hogy többnyire karanténban voltak, biztos, hogy meglátszik majd rajtuk. Avagy szerintünk érvényesül a papírforma, vagyis a bombaformában lévő, a hírek szerint hiányzóval nem rendelkező manchesteriek nem hibáznak és sorozatban kilencedik győzelmüket aratják szerdán.

[3411341] 2021-01-20 19:00:00 Manchester City - Aston Villax;

>>>FOGADJ A VILÁG LEGJOBB SZORZÓIN A PINNACLE-NÉL!<<<


pinnacle

A kombink másik meccse a Fulham-Manchester United. A londoniak egyre keményebb ellenfélnek számítanak mostanság a Premier League-ben, hiszen legutóbb csak 1-0-ra kaptak ki a Chelsea-től úgy, hogy bő egy félidőt emberhátrányban játszottak, míg előtte 1-1-es döntetlent hoztak össze a Tottenham otthonában.

Ugyanakkor nem árt megjegyezni, hogy a pozitív tesztek miatti kihagyást követően egy héten belül a szerdai lesz zsinórban a harmadik roppant kemény meccse a Fulhamnek. Ráadásul Scott Parker az eltiltott Robinsonra, a sérült Kongolóra, Mitrovicsra, Cairney-re és Leminára nem számíthat.

A manchesteriek összességében jó passzban utaznak a Craven Cottage-ra, hiszen az elmúlt héten nyerni tudtak Burnley-ben, majd az Anfield Roadon játszottak gól nélküli döntetlent a címvédő Liverpool otthonában. Így továbbra is vezetik a bajnokságot, igaz, vesztett pontot tekintetében már a City számít elsőnek.

Mondhatni tehát győzelmi kényszerbe lép pályára a vendégek. Nem lesz könnyű dolguk, de összejöhet számukra a siker. Egyrészt csak a szokásos hiányzói lesznek (Rojo, Jones, Williams, Pellistri), másrészt minőségibb csapattal rendelkeznek, harmadrészt pedig véleményünk szerint kijön a Fulhamen az erőltetett menet miatti terhelés. Mindezek tükrében pedig érdemes lehet a Unitedra fogadni a felek hétközi összecsapásán.

[3411521] 2021-01-20 21:15:00 Fulham - Manchester Unitedx;
{"headTitle":"Premier League kombi","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-01-20 19:00","footerTitle":"Eredő odds: 2.04","footerLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/pinnacle/go","events":[{"eventTitle":"Manchester City - Aston Villa // Manchester City","odds":"1.261","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"},{"eventTitle":"Fulham - Manchester United // Manchester United","odds":"1.621","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"}]}
megosztom