Férfi kézi-vb 2021

Bodó-gólok, kiállítás-hendikep? - jön a németek elleni rangadó

megosztom

Kedden este Németország ellen játssza a csoportdöntőt a magyar válogatott az egyiptomi világbajnokságon.

Két könnyebb mérkőzés után kedden jön az első igazi erőpróba a magyar válogatott számára, amely a szintén hibátlan Németország ellen vívja a csoportdöntőt. A győzelem mindkét csapatnak nagyon fontos lenne, hiszen abban esetben maximális, négy ponttal lépne tovább a középdöntőbe, ez pedig nagyon fontos mérföldköve lenne a negyeddöntős szereplésnek.

A Zöld-foki Köztársaság visszalépése azt jelentette, hogy a németek négy napot pihenhettek erre a mérkőzésre, ami lehet előny is, de lehet hátrány is, hiszen a forma csiszolása edzéskörülmények között nehezebb.

A mieink a nyögvenyelős első meccs után Uruguay ellen már jobban játszottak, különösen a második félidő volt rendben, azonban a dél-amerikai válogatott jóval gyengébb játékerőt képviselt, így komoly következtetéseket nem lehet abból a találkozóból levonni.

{"headTitle":"Németország - Magyarország ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-01-19 20:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Németország ","odds":"1.6","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Döntetlen ","odds":"10.5","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Magyarország ","odds":"2.72","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}

A számokból is látható, hogy a fogadóirodáknál a német válogatott az esélyes, ugyanakkor mindenképpen fontos kiemelni, hogy a germán válogatott a lehetőségeihez képest jóval gyengébb kerettel érkezett meg erre a világbajnokságra. Az ellenfél soraiból hiányzik majd Hendrik Pekeler, Patrick Wiencek, Steffen Weinhold, Finn Lemke, Fabian Wiede, Jannik Kohlbacher, Franz Semper, Tim Suton és Christian Dissinger is, ebből a névsorból pedig 4-5 nemzetközi klasszist és alapembert találunk.

Éppen emiatt gondolják sokan úgy, hogy lehet esélyünk a győzelemre a németek ellen, ez a szemlélet pedig a válogatott tagjairól is lerí, hiszen már múlt hét óta mindenki arról beszél, hogy erre a keddi mérkőzésre készültünk az elmúlt 2-3 hétben.

 

Ki lesz a nyerőember?

A kedd esti meccsen abszolút a napi forma lehet a döntő, ebben pedig néhány játékos kiugró teljesítménye lehet a kulcskérdés. Az első meccsen Ancsin Gábor nyújtott extrát támadásban, a második találkozón viszont már féltucat játékos lubickolt, de ugye Uruguay ellen azért nem nehéz. A 22bet-nél hat magyar játékos gólszámára tudunk fogadni, Bodó Richárd, Lékai Máté és Szita Zoltán határa pedig mindenképpen megfontolandó, de érdekes line-t kapott Balogh Zsolt is, aki ugye  hétmétereseknél kaphat fontos szerepet.

A játékosgólszám piacokon fogadhatunk az over/under párokra is, vagyis kontrázhatjuk a bukik által felállított gólszámos tippeket is.

hatharom.com-ötlet: Bodó Richárd góljainak a száma 3,5 felett

 

Szerinted melyik tipp lehet a nyerő?

{"headTitle":"Németország - Magyarország ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-01-19 20:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Balog Zsolt több mint 3,5 gólt szerez ","odds":"1.75","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Bodó Richárd több, mint 3,5 gólt szerez ","odds":"1.85","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Lékai Máté több, mint 3,5 gólt szerez ","odds":"1.85","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Bánhidi Bence több, mint 4,5 gólt szerez ","odds":"2","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Ancsin Gábor több, mint 4,5 gólt szerez - NEM ","odds":"1.85","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Szita Zoltán több, mint 2,5 gólt szerez ","odds":"2","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}

 

Fogadhatsz hetesekre és kiállításokra is!

A 22betnél a piacon egyedül egészen egyedi lehetőségeket is megfogadhatunk erre a mérkőzésre. Ilyen például a hétméteresek száma, amire viszonylag magas +/-7,5-ös határt húztak meg a bukmékerek. Ez részben érhető, hiszen Wienczek és Pekeler kiválásával a német védelem közel sem olyan stabil, mint általában, míg nálunk több olyan játékos is akad a belső védő posztokon, akik magukba hordozzák a hétméteresek veszélyét.

Ha már a belső védőinket hoztuk szóba, érdekes lehet átgondolni a kiállításokra vonatkozó lehetőségeket is. A kétperces büntetések piacain a magyar válogatott a favorit, egy +0-s hendikeppel (döntetlen esetén a tét visszajár) közel 1,80-s szorzóért fogadható. Sipos Adrián és Bánhidi Bence személyében két olyan játékosunk is akad a védelem közepén, akikre jellemző, hogy gyűjtögetik a kétperces kiállításokat. Sipos például képes volt a zöld-foki csapat ellen is kipontozódni, ami ugye 3x2 perces büntetést jelentett. Másrészt azért ne feledjük ki az ellenfél, a német csapatok pedig elég gyakran élvezik a játékvezetők támogatását is. Ugyanakkor számíthatunk rá, hogy ezen a meccsen "elővesszük" Bánhidit és tömjük őt majd labdával, márpedig a klasszis beállósunkról rengeteg progresszív büntetést kaphatunk, így ezen a piacon akár egy totál overes tipp is játszható lehet.

hatharom.com-ötlet: 2 perces büntetések száma 7,5 felett@1,83

{"headTitle":"Németország - Magyarország ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-01-19 20:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"2 perces büntetések - Magyarország +0 ","odds":"1.78","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"2 perces büntetések - 7,5 felett ","odds":"1.83","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"7 méteresek száma - 7,5 alatt ","odds":"2.1","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"7 méteresek - Németország +0 ","odds":"1.8","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}

 

Szerinted mi a jó tipp a németek elleni meccsre?

 


Próbáld ki a 22betet Te is!

  • A 22bet a legszélesebb fogadási kínálattal rendelkezik a piacon. 
     
  • Magyar nyelvű felület, magas szorzók.
     
  • Új játékosoknak akár 35.000 HUF üdvözlő bónusz*.
     
  • A már regisztrált játékosok jogosultak a 30. 000 HUF értékű "újratöltve" bónuszra is.

 

Regisztrálok a 22betre
és kérem a 35.000 HUF üdvözlő bónusz4

 

*Részletes leírást és információkat megtalálsz terembemutató oldalunkon!

22bet
megosztom