Férfi kézi-vb 2021

Óriási hendit kapott a magyar csapat Uruguay ellen

megosztom

Vasárnap Uruguay ellen folytatja szereplését a magyar válogatott. A bukmékerek szerint még az első találkozónál könnyebb mérkőzés vár ránk.

Ancsin hét góljával a legeredményesebb magyar a vb-n idáig // Fotó: IHF

Teljesítette a legfontosabb célt a magyar válogatott a Zöld-foki Köztársaság ellen megvívott nyitómérkőzésen, hiszen a mieink hozták a kötelezőt és 34-27-es győzelmet arattak a tartalékosan felálló afrikai csapattal szemben. Sajnos a játékunkat sok dicséretet nem illeti, hiszen rengeteg hibával, kihagyott ziccerrel és hullámzó teljesítménnyel rukkolt elő a csapat.  Persze egy nyitómérkőzés sosem könnyű, ráadásul a válogatott nem is tudott felkészülési mérkőzést játszani a vb előtt, így ezen tények ismeretében magyarázható a szolidabb teljesítmény. 

A második csoportmeccsünket Uruguay ellen játsszuk, ami az erőviszonyok alapján még az első meccsnél is könnyebb sikert hozhat. A dél-amerikai válogatott a németekről óriási verést kapott (43-14), játékerőben messze elmarad az európai csapatoktól, vagy ahogy Gulyás István szövetségi kapitány fogalmazott, két polccal lejjebbi szintet képvisel.  Éppen ezért nem is lehet kérdés, hogy a magyar csapat második meccsét is megnyeri. 

"Nem volt összeszokott a csapatunk, hiányoztak az elmaradt edzőmeccsek. Nehéz a helyzet, régen játszottunk, egy kicsit döcögős az egész, tipikus első mérkőzés volt. Az ellenfelet nem rossz, nem ügyetlen játékosok alkotják, jól tudnak kézilabdázni, időnként jól olvasták a játékunkat. Számítottunk rá, hogy nehéz lesz az első meccsünk...Uruguay ellen cél a további fejlődés, a gyorsulás és a távolságok megtalálása" - fogalmazott a mérkőzés után Gulyás István. 

A második meccsünket vasárnap 20:30 perckor vívjuk. A fogadóirodák nem bíznak az uruguayiakban és nagy magas hendikephatárokat húztak meg a meccsre, cikkünk írásának pillanatában +/-21,5-es határon áll az Unibet vonala.  Ez a line a német-meccsnek is szól, hiszen Gensheimerék nagyon kitömték a dél-amerikaiakat, azonban a magyar válogatott 22 gólos sikere elsőre talán erősen hangzik. 

Mi ezen a mérkőzésen inkább az élő fogadást részesítenénk előnyben, az Unibet kiváló akciójának köszönhetően pedig kockázatmentesen tippelhetünk erre a mérkőzésre. 

Szerinted mi a jó tipp erre a találkozóra? 

{"headTitle":"Magyarország - Uruguay ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-01-17 20:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Magyarország -21,5","odds":"1.93","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Uruguay +21,5","odds":"1.78","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}
megosztom