Kézilabda

Ezt néztük ki a Fradi hétközi bajnokijára

megosztom

A Bajnokok Ligáját követően újra a bajnokságban van jelenése a Ferencváros női kézilabda-csapatának.

Könnyed siker előtt Kovacsicsék. - Fotó: fradi.hu

Szerdán három találkozóra kerül sor a női kézilabda NB I-ben, melyek közül a Ferencváros-Szombathely ütközetre fogadunk.

A hazaiak jó formában várják a találkozót, hiszen az újrakezdés óta zsinórban négyszer tudtak nyerni. A Dunaújváros, a Kisvárda és az Érd elleni sikerek a kötelező kategóriába tartoztak, viszont hétvégén már bravúros győzelmet arattak, a Bajnokok Ligájában ugyanis a CSM Bukarest gárdáját győztek le úgy négy találattal, hogy a szünetben kétgólos hátrányban voltak.

Az FTC-nek a hétközi találkozója sem kellene, hogy gondot okozzon, ugyanakkor ezen meccset követően egy kőkemény sorozat jön a BL-ben, hiszen sorrendben az Esbjerggel, a Metzcel kétszer, és a Vipersszel találkozik. Avagy nem igazán hiányzik számára ez a szerdai találkozó, vagyis borítékolható, hogy Elek Gáborék gyorsan le akarják zavarni az ütközetet, főleg úgy, elsődleges céljuk az lesz a meccsen, hogy lendületben maradjanak.


>>>REGISZTRÁLOK A BETCLIC-RE A HATHAROM BÓNUSZKÓDDAL ÉS KÉREM A 20.000 HUF INGYENES FOGADÁST!<<<


betclic

Így van ezzel a Szombathely is, hiszen Marosán György is tisztában van vele, hogy csapatának nem az Elek Gyula Arénában kell maradandót alkotnia. Egyébként nincsenek is jó passzban a vendégek, az Eb-t követően két rangadót veszítettek (az MTK ellen három, míg az Alba Fehérvár ellen 13 góllal (!) kaptak ki).

"Nagyon sok futásra készülhetünk, hiszen az a tempó, amit a Ferencváros játszik, az Európa élmezőnyébe tartozik. Jó formában lévő, topcsapat otthonában lépünk pályára, nagyon nehéz meccs lesz. Szeretnénk harcolni, szeretnénk részfeladatokat megoldani, szakaszokat nyerni. Nagy téttel bíró edzésnek fogjuk fel ezt a meccset. Célunk, hogy minél többet megmutassunk magunkból, a tehetségünkből, a harcosságunkból" - mondta Marosán csapata hivatalos honlapjának.

Úgy véljük, hogy egy "lótifuti" meccs van kinézőben, amely természetesen Fradi sikerrel érhet véget, azonban az előjelek és a felek várható mentalitása alapján a bukik által megszabott hendikep határ jól van belőve. Inkább a gólok felé mennénk el, hiszen 57,5-nél több találatot minden nehézség nélkül összehozhatnak a felek (augusztusban 62 gólos edzőmeccset játszottak a fővárosban), pláne, ha a vendégek sem görcsölnek rá a találkozóra, és hozzák a szokásos játékukat (az ETO ellen idén például 65 találatos meccset hoztak össze). Így megpróbáljuk ezt a tippet, amely opcióra a Betclicen korrekt szorzón fogadhatunk.

{"headTitle":"Ferencváros - Szombathely","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-01-13 16:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Több, mint 57,5 gól","odds":"1.85","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"286"}]}
megosztom