Darts-vb

Ez a két legtutibb fogadás az elődöntőkre?!

  • Cesc18
megosztom

Szombaton az elődöntős összecsapásokkal folytatódnak a küzdelmek a londoni darts-világbajnokságon.

A mai játéknapon már csak esti szakaszt rendeznek, amelynek a végén fény derül a döntősök kilétére. A felső ágon a 8. és a 13. kiemelt néz farkasszemet egymással, avagy Dave Chisnall és Gary Anderson feszül egymásnak, míg az alsó ágon a 26. és a 3. kiemelt, tehát Stephen Bunting és Gerwyn Price méri össze a tudását. Finoman szólva sem lehet azt mondani, hogy papírforma elődöntők jöttek össze, de már csak emiatt is komoly izgalmak elé nézünk. 

Világbajnokság, 15. játéknap, elődöntők    
Kezdés Mérkőzések 1 2
19:00 Stephen Bunting - Gerwyn Price 3.50 1.31
20:30 Dave Chisnall - Gary Anderson 1.77 2.05

Amit már most biztosra kijelenthetünk, hogy lesz olyan játékos a fináléban, aki első PDC vb-döntőjét játssza majd, hiszen Bunting és Chisnall először jutott el az elődöntőig, míg Price-nak tavaly ez már összejött, de akkor a legjobb négy jelentette a végállomást számára. Anderson ilyen szempontból messze kiemelkedik, ugyanis hatodik elődöntőjére készül és nem mellesleg a korábbi ötből négyet meg tudott nyerni. No, de ne rohanjunk ennyire előre, hiszen az est az angol és a walesi összecsapásával kezdődik. 

Nem túlzás talán azt kijelenteni, hogy Bunting bombameglepetésre jutott el idáig. Noha a torna 26. kiemeltje és BDO-világbajnok, ám az elmúlt években borzasztóan beleszürkült a PDC mezőnyébe és semmi kiemelkedő eredményt nem ért el. Erre a világbajnokságra viszont most nagyon összekapta magát és különösen Karácsony óta kiváló játékot nyújt. A negyeddöntőben már olyannyira jól sült a keze, hogy 101-es körátlaggal ütötte ki Krzysztof Ratajskit.

Ez az, ami Price-nak még nem jött össze az idei világbajnokságon, mármint a 100+ körátlag. Persze így is meg tudta nyerni a mérkőzéseit, igaz, három alkalommal is döntő szettre kényszerült, sőt, kétszer döntő legre. Nem lehet egyébként azt mondani, hogy rossz formában lenne a walesi, de igazán nem tudta dominálni az eddigi meccseit.

Kissé talán érdekes a fogadóirodák oddsszabása, hiszen ha pusztán a teljesítményeiket nézzük, akkor Bunting semmivel sem volt eddig gyengébb, mint Price, sőt...

De természetesen semmi garancia nincs arra, hogy az angol élete első vb-elődöntőjében is 101-es körátlagot tud majd dobni, arra pedig végképp semmi garancia, hogyha ezt meg is teszi, az elegendő lesz a továbbjutáshoz.

A korábbi meccseik között egyébként akadtak jó kis csaták. Tavaly a World Matchplayen elmentek hirtelen halálig, amit Bunting tudott behúzni, majd a PCF-en Price 10-3-mal vágott vissza. Utóbbin a walesi 108-as körátlagot durrantott, míg előbbin csak 92-t dobott. Nagyjából egyébként most is ez lesz a kulcs, ha Price nem tud emelni a játéka színvonalán és marad a 95-97 körüli körátlagon, akkor azzal az angol képes lehet konkurálni. 

hatharom.com-tippötlet: Fogadás szempontjából győztes taktikán nem kívánunk változtatni, avagy ismét Price 100+ kiszállóira vadászunk. Ahogyan a korábbi napokban többször megénekeltük, az egész szezon során és a világbajnokságon is nagyon komoly hatékonysággal oldja meg a magas kiszállókat. King ellen kettőt, Gurney ellen hármat vártunk tőle és mindkétszer megdobta.

Ezúttal az Unibet nem emelt a line-on, ugyanakkor értelemszerűen a hosszabb meccs miatt az odds csökkent 1.60-ra. Ez viszont így egy elég "tuti" fogadásnak tűnik, hiszen tegnap Gurney ellen úgy dobta meg a hármat Price, hogy 148-ra, 125-re, 108-ra és 100-ra is csak a dupla 20-at hibázta, tehát jóval többet is dobhatott volna, mint három. 

Ami a másik elődöntőt illeti, abban sokkal jobban benne van egy brutális tűzijáték. Chisnall tegnapi teljesítményéről ugyanis csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. 107-es körátlaggal, 5-0-ra oktatta le a világelsőt, ezek után pedig nincs semmi meglepő abban, hogy Anderson ellen favoritnak hozták ki. Tény, hogy Michael van Gerwen nem fogott ki jó napot, de ez semmit nem von le az angol érdemeiből, aki végig káprázatosan magas színvonalon játszott és egy pillanatra sem engedett a szorításból. Tette mindezt úgy Chizzy, hogy előtte 27 (!) mérkőzésen nem tudta legyőzni a holland zsenit. 

Hatalmas győzelem volt Chisnall részéről, amiből nem lesz könnyű felocsúdnia. Meglepő lenne, ha élete első vb-elődöntőjében is 107-es átlagot dobna, ugyanakkor komoly visszaesést sem várunk tőle, hiszen már Van den Bergh ellen is rettentően jól játszott, tehát nem lehet azt mondani, hogy a Van Gerwen elleni játéka a semmiből jött volna. 

A nagy adok-kapokhoz azonban két játékos szükséges, Anderson pedig abszolút partner lehet. A kétszeres világbajnok skót a torna előrehaladtával szépen építi fel a játékát és a negyeddöntőbből már 101-es körátlaggal jutott tovább. 

Jól ismerik egymást, az Ally Pally színpadán is nem egy alkalommal összecsaptak már. Ezekből rendre Anderson került ki győztesen, volt olyan, amikor Chisnalltól 104-es átlag is kevés volt az üdvösséghez a skót ellen. De az angolt aligha érdekli a múlt, Van Gerwen ellen sem nagyon foglalkozott ezzel...

hatharom.com-tippötlet: Fogadás tekintetében nem nagyon köthetünk rossz üzletet, ha Chisnall 180-as dobásaira teszünk. Az angol karácsony óta 66 leg alatt 32-t vágott, ami egészen elképesztő hatékonyság. A bukik ennek megfelelően 14.5-re húzták meg a line-t, viszont Chizzy ezt még úgyis megugorhatja, ha kicsit vissza vesz a tempóból. Itt ugyanis már 6 nyert szettig megy a küzdelem és nagyjából 38-39 leggel számolnak az irodák, ami az angolnak bőségesen elegendő lehet ahhoz, hogy lehozza az overt. Az Unibetnél ráadásul lehetőségünk van akár 12.5-ig letolni a line-t, letutizva ezzel a fogadásunk. 

{"headTitle":"PDC-világbajnokság 2021, 15. játéknap - elődöntők","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2021-01-02 19:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Price 3 vagy több 100 feletti kiszállót dob","odds":"1.60","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Chisnall 12.5-nél több 180-at dob","odds":"1.65","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}

Játszd meg a fenti tippeket és használd ki a 20. 000 HUF értékű kockázatmentes fogadást:

  • Lépj fel az Unibet oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a biztonságos linken keresztül.
     
  • Fizess be akkora összeget, amennyit megengedhetsz magadnak.
     
  • Aktiváld az ajánlatot a 'Számlám/Bónuszaim' menüpont alatt.
     
  • Helyezz el egy fogadást egy sporteseményre.
     
  • Amennyiben az első fogadásod veszít, az Unibet visszatéríti a téted 20. 000 HUF-ig.
     
  • A visszatérített bónusz készpénzben csak a bónusz megforgatási követelmények teljesítése után vehető fel.

 

Regisztrálok az Unibetre
és kérem a 20. 000 HUF kockázatmentes fogadást!

unibet
megosztom