Sportfogadás

Ezekre a csapatokra felelőtlenség fogadni hétvégén!

  • varin

Összeszedtük azokat a gárdákat, amelyekre élet-halál mérkőzés vár jövő héten a BL-ben.

Jövő héten zárul a Bajnokok Ligája csoportköre és bizony a legtöbb kvartettben még nyitott kérdés vagy az egyik, vagy mindkettő BL-hely, esetleg harcban állnak a felek az Európa Ligáért. Most mi nem a továbbjutási esélyeket vesszük górcső alá, inkább azzal foglalkozunk, hogy akiknek a legfontosabb kedden és szerdán a siker, azok milyen mérkőzést is játszanak hétvégén.

A-csoport

A Salzburg és az Atlético Madrid dönt a második hely kérdéséről Ausztriában, az pedig biztos, hogy az egyik oldalon óriási siker, a másikon csak a kötelező minimum lenne a továbbjutás kivívása.

A legjobb hétvégi tippekért látogasd meg a Logibetet és iratkozz fel vasárnapig akár FÉLÁRON!

A bajnokságban elvileg egyik csapat sem izzadhat meg komolyabban, hiszen a Salzburgra 1.10-ért fogadhatunk az Admira vendégeként, míg az Atlético Madridot 1.40-ért mérik a Valladolid ellen.

B-csoport

Nagy számolgatások mehetnek Milánóban, hiszen az Inter kizárólag úgy juthat tovább, ha megveri a Sahtar Donyecket és közben a Real Madrid is veri a Mönchengladbach csapatát. A németeknek tehát kéne egy pont a spanyol fővárosban, ami azért nem hozhatatlan feladat ez ellen a Real ellen, amelyből most ráadásul Eden Hazard is kidőlt. Az érintettek közül az Inter a Bolognát fogadja, a Mönchengladbach a Freiburg vendége lesz, a Real Madridra igen nehéz rangadó vár Sevillában, míg az ukránok az FK Minait fogadják. Talán nem is csoda, hogy Zinedine Zidane gárdája underdognak számít Andalúziában, mi pedig bízunk is a BL-ben már továbbjutott Sevillában annyira, hogy 1.90 körüli szorzóért ajánljuk a +0-s ázsiai hendikepes sikerüket.

C-csoport

Itt csupán az Európa Liga-indulás nyitott kérdés, amely az Olimpiakosz és a Marseille között dől el. A franciák már pénteken pályára lépnek a Nimes ellen, míg a görögök szombat délután látják vendégül az NFC Volos-t. Payeték izzadhatnak, ám a pireusziak gond nélkül hozhatják a kötelezőt.

D-csoport

Igazi ki-ki mérkőzésre kerül sor Amszterdamban, ahová az Atalanta érkezik. Az olaszoknak egy pont kell a remihez, ám ez látva a hollandok kiváló formáját, nehéz feladat lesz. A bergamóiakra egy nehézkes túra vár az idén stabil Udinese ellen, míg az Ajax egy nappal többet pihenhet, hiszen otthon fogadja a Twentét. Az udinei pontszerzés 1.80 felett fizet, amely az amúgy is akadozó gépezet ellen könnyedén zöldülhet, hiszen várhatóan az Atalanta lesz az egyik legnagyobb "pihentető".

>>>Számold ki a Tippkalkulátorral, hogy mennyi a reális odds ezekre a meccsekre!<<<

 

F-csoport

Szintén ki-ki meccset játszik a Lazio, amely azért kényelmes helyzetben van a Bruges ellen. A belgák csak egy bravúrgyőzelemmel jutnának tovább, amelyre elég kevés az esélyük. Inzaghiék szombaton a Spezia vendégei lesznek, míg a Bruges az osztályozós helyen lévő St. Truident látja vendégül. Az újonc jó formában van, az elmúlt három hónapban mindössze a Milan és a Juventus verte, így egy biztonsági hendikep játszható ötletnek tűnik a Speziára.

G-csoport

A Dinamo Kijev-Ferencváros meccs az EL-szereplésről dönthet. A magyar bajnok kerete igencsak bő, így a Diósgyőr ellen idegenben nem okozhat gondot a siker, míg a Dinamo Kijev az FC Mariupol vendége lesz.

H-csoport

Ugyan a PSG is pontkényszerben lép pályára, a franciák aligha buknak el otthon a Basaksehir ellen, így a Lipcse-Manchester United 90 perc dönti el, ki csatlakozik a tavalyi döntőshöz. A németek balszerencséjére a Bayern Münchennel találkoznak szombaton, míg a United a West Ham Unitedhez látogat. Hiába beszélünk a Bayern közvetlen üldözőjéről, többet érhet most a taktikázás Gulácsiéknál, mint egy esetleges bravúrdöntetlen az Allianz Arénában.


hatharom.com-tanács: Ilyen mérkőzések előtt érdemes azért a hétvégi párosításokat egyedileg is kielemezni, mindenesetre azzal aligha kötünk rossz üzletet, ha az underdogok felé kacsintgatunk. Azon csapatok esetében, amelyekre 1.20 alatti szorzóval fogadhatunk, a pluszos hendikep felé érdemes nézegetni, esetleg élőben megtámogatni a második félidőben az ellenfelet, amikor is a "gigász" már pihentet a Bajnokok Ligájára.

És aligha mondunk újat azzal az információval, hogy hihetetlenül fontos figyelni a kezdőcsapatokat és ennek fényében meghozni a döntéseket. Lesznek csapatok, amelyek szinte biztosan maximálisan beáldozzák a bajnokit a BL-továbbjutás érdekében és lesznek olyanok, amelyek nem pihentetnek.