NB II

Tovább roboghat a Waltner-expressz

  • varin

A siófoki együttes ezúttal is egy kiesőjelölt csapattal találkozik, így a gólfesztivál szinte garantált.

Magasabb fokozatba kapcsolt a siófoki csapat Waltner Róbert irányításával, zsinórban három győzelmet számlál a Balaton-parti együttes. Ugyan a Barcika, a tartalékos Csaba és a Csákvár nem topcsapat, de most egy újabb, kiesés elől menekülő együttessel találkoznak a sárga-kékek.

A Szentlőrinc esetében önmagában meglepetésnek számít, hogy 18 játéknapot követően nincs kiesőhelyen, ám abban szinte biztosak vagyunk, hogy az újonc sorsa az utolsó pillanatig kérdéses lesz. Fröhlichék kerete az egyik leginkább súlytalan a Merkantil Bank Ligában, a védelmük pedig egyértelműen a sereghajtók között emlegethető.

Ezzel együtt viszont igen bátor, kreatív futballra képesek, nem jellemző rájuk az óvatoskodás, igaz, lassacskán már a biztonsági pontok és a szalonremik kevesek lesznek, hiszen úgy állnak a 17. helyen, hogy a mögöttük lévő Dorog és Csákvár azért erősebb gárda. Így muszáj lenne egy Siófok ellen is győzelemre játszaniuk.

A Siófok esetében már a Csákvár ellen is megírtuk, két nagyon overes csapat randevúzik, amiből gólfesztivál lehet. Az a 90 perc nagyon sok helyzetet, de csak három gólt hozott, ami bőven elegendő lenne számunkra a Szentlőrinc otthonában is.

{"headTitle":"Szentlőrinc-Siófok","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-11-29 13:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"2,5 gól felett","odds":"2.02","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
[3374802] 2020-11-29 13:00:00 Szentlorinc - Siófokx;