Nemzetek Ligája

Nagyon átfordultak az oddsok a magyar-törökön

megosztom

Favoritként nyitott Marco Rossi csapata, ám már jócskán 3 felett is pakolhatjuk a mieink sikerét.

Mint arról hétfő délelőtt beszámoltunk, a magyar válogatott sima favoritként nyitott a török csapat ellen a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában. A mieinkre egyes fogadóirodáknál 2.30-2.40 körül is lehetett pénzt tenni, ám kedd reggelre már jelentősen kiigazították ezt a fogadók.

Jelenleg a Pinnacle-nél tehetjük a legmagasabb szorzóval a mieink sikerét, méghozzá 3.15-szörös szorzóval, míg az átlagodds pontosan 3.00. Ez körülbelül nyolc tizedes emelkedést jelent, ami arra mutat rá, közel egál oddsokon a játékosok inkább a török sikert húzták be. A cikk írásának pillanatában Calhanogluék győzelmére az Unibet kínálja a legmagasabb szorzót, 2.48-at.

A magyar siker szorzójának növekedése mögött valószínűleg az is állhat, hogy Szoboszlai Dominiket visszarendelte a Salzburg, hogy hétvégén már pályára léphessen a Bundesligában.

Szoboszlai mellett korábban már elhagyta a keretet Gulácsi Péter, Willi Orban, Szalai Ádám és Sallai Roland is.

Ami a csoport másik meccsét illet, itt is inkább a vendégek felé tolódtak a fogadók, hiszen 1-2 tizedddel csökkent az oroszok győzelme Szerbiában, így tulajdonképpen teljesen 50-50-es meccsről beszélhetünk.

Az utolsó forduló előtt a helyzet nem túlságosan egyszerű, hiszen három csapat juthat fel, míg kettő eshet ki. A magyar válogatott A ligába való feljutásához az szükséges, hogy a csapat jobb eredményt érjen el otthon a törökök ellen, mint az oroszok Szerbiában.

Ha ugyanannyi pontot szerzünk, mint az orosz csapat, akkor jobb egymás elleni eredmény miatt a Szborjana jut tovább. Ha kikapunk Törökországtól, akkor a csoport harmadik helyén zárunk. 

 

{"headTitle":"Magyarország - Törökország ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-11-18 20:45","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Magyarország ","odds":"3.05","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Döntetlen","odds":"3.4","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Törökország","odds":"2.4","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}
[3287124] 2020-11-18 20:45:00 Magyarország - Törökországx;
megosztom