Nehéz lenne egyértelműbb párosítást találni az NFL-ben jelenleg, mint egy Giants-Bucaneers párharc. Tom Bradyék -13-as hendikepje idegenben jól mutatja, mennyire sima 60 perc vár ránk, ám ez kiváló lehetőség arra, hogy néhány igen spéci, magas szorzójú tippet küldjünk játékba.
A Packers-Raiders kettős ellen 83 pontot szerző Bucaneersre ugyanis igencsak könnyed W vár. A Giants középszerű védelme idén többször kapott már 30 pont felett, így aligha a Tampa ellen brillíroznak majd Logan Ryanék. A mérkőzés nagyon hamar eldőlhet, így pedig akár jöhetnek is a cserék és zöldülhet néhány extra odds a garbage time-ban. Lássuk, kiket lehet érdemes megpróbálni!
Tom Brady
Ez rögtön kakukktojásnak számít, hiszen a mérkőzés bármelyik szakaszában zöldülhet. A Patriots korábbi QB-je idén már 16 futási kísérletnél tart, amely arányosan nézve közel egyéni rekordnak számít, de legalábbis megközelíti azt. Ha pedig azt nézzük, hogy a 7 meccsen már kétszer is futott hatpontost, amelynél többet csak négyszer tudott elérni húszéves pályafutása alatt, talán egy pici aprót megér a Brady-TD.
LeSean McCoy
Tényleg csak egy kis aprópénzt ér a veterán ex-sas, LeSean McCoy TD-je, amely 12-szeres szorzóval zöldülhet az Unibetnél. Fournette visszatérésével amolyan harmadikszámú futónak számít jelenleg a 32 éves játékos, akire egy sima mérkőzés esetén lehet számolni néhány snap erejéig. Ha nagyon sima mérkőzést várunk, nem ördögtől való ötlet...
Tyler Johnson
Chris Godwin kiválása nyithatja meg a kaput Johnson extra játéklehetőségének. A rookie elkapó az első négy meccsén egyetlen yardot sem hozott, a Chicago és a Raiders ellen viszont már hat elkapás, 65 yard és 1 TD állt a neve mellett. Még mindig sokadik opció csupán Brady szemében, de neki is szorgos második félideje lehet, ha a Bucs simán vezet.
Tanner Hudson
O.J. Howard sérülése megnyithatja a kaput Hudson előtt is, hiszen Rob Gronkowski mögött a csere TE posztja nyitott kérdés. Brate és Hudson sincsen éppen "túlhasználva", ám Gronk kisebb sérülése várhatóan azt eredményezi, a garbage time-ban már Hudson is elkaphat 1-2 labdát.