Premier League

A Manchester City és a Liverpool meccsére is van ötletünk - tippek a PL-re

Guardioláék Londonban, a Kalapácsosok otthonában vizitálnak, míg Kloppék hazai pályán fogadják a Pengéseket.

Újabb hétvége, újabb Premier League forduló, immáron a hatodik. Szombaton négy meccs kerül terítékre, melyek közül a Manchester United-Chelsea rangadóval később foglalkozunk, jelen cikkünkben pedig a West Ham-Manchester City és a Liverpool-Sheffield United meccsekre fogadunk, a tippekből pedig egy kombit gyúrtunk össze.

Amilyen pocsékul kezdte a szezont a West Ham, akkora formában van az utóbbi hetekben. A dupla vereséget (Newcastle, Arsenal) követően a Wolvest és a Leicestert ütötte ki, majd egy hete 0-3-ról (!) mentett pontot a Tottenham otthonában. Hiányzójuk ráadásul nincs a Kalapácsosoknak, Antonio és Haller kérdéses, de vélhetően felépülnek a hétvégére.

A City eddig szállítja az eredményeket, de a játéka nem teljesen meggyőző. A kéthetes szünet előtt belefutott egy Leicester elleni 2-5-be (!), de a Leeds elleni 1-1 sem számít jó eredménynek számára. A pauza után viszont az Arsenalt 1-0-ra verte a PL-ben, míg hétközben a Bajnokok Ligájában 3-1-es sikert aratott a Porto felett. Guardiolának ugyanakkor továbbra is több hiányzója van, Gabriel Jesús, Mendy, De Bruyne vagy Laporte is kimarad, míg Ake kérdéses.

A bukmékereknél természetesen a vendégek a favoritok, azonban ez a West Ham most képes lehet arra, hogy elkapja a manchesteri alakulatot. Azonban az utóbbi években a Égszínkékek rendre kiütötték a londoniakat, főleg a fővárosban (az utolsó öt londoni tétmeccsük gólaránya 1-22), így a kimenetelre való fogadásokat elengednénk.

A gólokban viszont bőven lehet érték, mivel mindkét fél mostanság párosával rúgja a gólokat, de azért hátul is bőven termékeny, így a mindkét csapat szerez gólt opcióban látunk fantáziát.

[3411407] 2020-10-24 13:30:00 West Ham United - Manchester Cityx;

>>>REGISZTRÁLOK A CBET-RE ÉS KÉREM A 200 EURÓ ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<


A szelónk másik meccse a Liverpool-Sheffield United. A hazaiak jól indították a szezont (nem számítva az Angol Szuperkupa elvesztését), ám aztán gödörbe kerültek. Olyannyira, hogy az Aston Villa otthonában 7-2-re (!) kaptak ki a kéthetes szünet előtt. A restart után, a VAR-nak is köszönhetően csak 2-2-re voltak jók az Evertonnál, viszont hétközben megtört a jég, a Bajnokok Ligájában 1-0-ra nyertek a jól játszó Ajax otthonában. Kloppéknál ugyanakkor továbbra is sok a hiányzó, szombaton is vélhetően az Alisson, Cimikasz, Keita, Thiago, Van Dijk, Oxlade-Chamberlain, Matip hetes kimarad.

Ami a vendégeket illeti, a Sheffield United amilyen jól szerepelt tavaly, olyan botrányosan kezdte az idei szezont, a szünet előttig ugyanis valamennyi bajnoki és kupameccsét elbukta (!), a Premier League-ben mindössze egy gólt szerzett. A visszatérést követően pedig majdnem folytatta vesszőfutását, de az újonc Fulham ellen, egy büntetőből szerzett találattal kiharcolta a döntetlent hazai pályán. A gyenge produkció mellett a Pengéseknél is bőven vannak hiányzók, szombaton a Fleck, Lowe, Mousset, O'Connell, Moore ötösre nem számíthatnak.

A fentebb említett kimaradók ellenére is ütőképes csapatot küldhet pályára a Liverpool, hiszen elég csak megemlíteni, hogy a csatártrió (Mané, Szalah, Firmino) ott lesz a gyepen. Így pedig, továbbá látva a sheffieldiek mostani formáját, illetve figyelembe véve azt a tényt, hogy tavaly a Vörösök oda-vissza verték a Pengéseket, szerintünk ezúttal sem marad el a hazaiak sikere, így rájuk fogadunk, simán, háromesélyben.

[3411404] 2020-10-24 21:00:00 Liverpool - Sheffield Unitedx;
{"headTitle":"Premier League kombi","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-10-24 13:30","footerTitle":"Eredő odds: 2.02","footerLink":"https://www.hatharomhun.com/fogadoirodak/cbet/go","events":[{"eventTitle":"West Ham - Manchester City // Mindkét csapat szerez gólt","odds":"1.60","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"cbet"},{"eventTitle":"Liverpool - Sheffield United // Liverpool","odds":"1.26","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"cbet"}]}