Bundesliga

Találtunk pár érdekes oddsot a Bundesliga 4. körében

megosztom

A német foci szerelmesei is hátradőlhetnek végre, hiszen szombaton folytatódnak az izgalmak. Megvizsgáltuk a szorzókat.

Rengeteg érdekesség övezi a folytatódó német élvonal aktuális körét, amelyben ezúttal sajnálatos módon pénteken nem rendeznek mérkőzést. A címlapok egy része attól hangos, hogy három Bundesliga-ifjonc is bekerült a 2020-as Golden Boy-díj utolsó 20 játékosa közé, ahová mellesleg Szoboszlai Dominik is beverekedte magát. A dortmundi sztárduó, Haaland-Sancho mellett az egy év alatt igazi szupersztárrá fejlődő Alphonso Davies kapott helyet a legjobbak között és nem lepődnénk meg, ha közülük kerülne ki a végső győztes is.

Érdekesség, hogy a VfB Stuttgartot is megjárt, majd a Liverpool hálóőreként feledhetetlent alkotó Karius immár a Bundesligában próbálja helyrehozni lerombolt renoméját, ahogyan az egykori mainzi Chupo-Moting is visszatért német földre. A Feröer-szigeteki Edmundsson is hatalmasat megy az újonc Bielefeld színeiben, a góllövőlistát pedig a Bayern-verő Hoffenheim egyik vezére, Kramaric vezeti.


>>>FOGADJ A LEGJOBB ODDSOKON A PINNACLE-NÉL!<<<


Három kör után még elég nagy a káosz a tabellán, amelynek élén a Gulácsi és Willi Orban fémjelezte Lipcse áll, nem kis meglepetésre az Augsburggal holtversenyben. Éppen ezért ez lehet forduló egyik legpikánsabb összecsapása, ám a bukik szerint nagyon egyértelműek az esélyek. A BL-elődöntős Bikák oddsa mindössze 1.50-szeres odds körül mozog idegenben, pedig a csapatot a válogatott szünet sokkal jobban érintette, mint bajor ellenfelét.

Kiemelkedik a Hoffenheim-Dortmund is, amely szintén jó lehet a kontrázóknak, míg a szárnyaló Frankfurtnak simán el kéne hozni a három pontot a három vereséggel sereghajtó Köln otthonából, a szorzó mégis kiváló. A kiemelt terhelés alatt álló Bayern - ahogyan már megszokhattuk - ezúttal is bébioddsot kapott a Bielefeld vendégeként, de a megerősített keretnek a Düren elleni összecsapáshoz hasonlóan még akkor is hoznia kell a kötelezőt, ha 6 nap alatt 3 tétmeccset játszik.
 

A legérdekesebb Bundesliga-meccsekkel kapcsolatban a továbbiakban is részletes beharangozóval jelentkezünk itt, a Hathármon.
 

Kattints a képre és fogadj a legjobb oddsokon!

 

megosztom