Bajnokok Ligája

Durva! Szinte mindenki eltalálta ezt a tippet a Molde-Fradin

megosztom

A magyar fogadók többségének jók voltak a megérzései a Molde-Ferencváros mérkőzéssel kapcsolatban.

Szerda este 3-3-as döntetlennel ért véget a Molde-Ferencváros Bajnokok Ligája-selejtező, vagyis a kétfelvonásos párharcban még nem dőlt el semmi. Az idegenben szerzett három góljának köszönhetően a Fradi azért valamivel kedvezőbb helyzetben van, de az odavágó második félidejében láthattuk, hogy a norvég bajnok igazán veszélyes ellenfél. 

Bár a hatgólos döntetlent hozó végeredmény meglehetősen extrém kimenetelnek számított - volt olyan fogadóiroda, ahol 69-szeres szorzót fizettek a 3-3-ra - , a fogadók többsége tudott nyerni a mérkőzéssel. 

A nemzeti játékszervező közlése szerint a Molde - FTC mérkőzés a legnépszerűbb találkozó volt a fogadók körében ezen a héten. Összesen 256,37 millió forintot fizettet ki a szelvények után, ami ugyan szép summa, de alaposan elmaradt a Dinamo Zagreb elleni mérkőzés kifizetéséhez képest. 

A tippenkénti bontásból az olvasható ki, hogy a döntetlen a fogadók közel harmada gondolta reálisnak. Az 1X2-es piacra beérkező tippek ugyanis 30 százaléka ment a döntetlenre, ami 3.70 körüli oddson zöldült. 

Ami viszont egészen megdöbbentő: a mindkét csapat szerez gólt fogadási opcióra beérkező tippek 99 (!) százaléka helyesnek bizonyult. 

Hasonlóan magas volt a nyertes tippek aránya a gólszám 2.5 feletti opcióra, itt a tippek 95 százaléka ment az 'Igen' kimenetelre. 

A BTTS-re 1.70 - 1.75-ös átlagszorzón lehetett fogadásokat kötni, míg az over 1.80 és 1.90 között mozgott. 

A jelek szerint tehát a magyar sportfogadók többsége képes volt profitálni a Molde és a Ferencváros első randevújából. Nemrég számoltunk be egyik olvasónk 9,50-es szorzójú fogásáról is, amelyet a bet365 fogadáskészítőjével állított össze. 

Ha Nektek is sikerült nyerni a hétközi BL-meccsel, akkor osszátok meg a Hathárom közösségével és töltsétek fel szelvényeiteket a TipPics-be! 

forrás: szerencsejatek.hu
megosztom