Bajnokok Ligája

A PSG-drukkerek attól félnek, hogy Neymar lemaradhat a BL-döntőről

A Lipcse ellen győztes meccs után a brazil sztár elcserélte a mezét az ellenfél egyik játékosával. Elvileg ilyet most ugye nem szabad.

A PSG 3-0-s sikerével ért véget kedden este a Bajnokok Ligája első elődöntője, így eldőlt, hogy a franciák fennállásuk első fináléjukra készülhetnek a legrangosabb sorozatban. A meccs képe alapján teljesen megérdemelt a PSG győzelme, a Gulácsi Péterrel és a hajrára beálló Willi Orbánnal felálló Lipcsének ezen az estén nem sok esélye volt, a franciák végig kontroll alatt tartották a mérkőzést, ha pedig picit pontosabbak a befejezéseknél, akár nagyobb arányú különbség is kialakulhatott volna.

Szóval a PSG végre elérte a hőn áhított nagy célt és döntőzhet a Bajnokok Ligájában. Thomas Tuchel és Löw Zsolt párosának munkája is beérni látszik, egyénieskedő sztárok helyett egy valódi csapat benyomást keltik most a piros-kékek, az pedig, hogy a kulcsemberek topformában vannak, az eredményeket is hozzák magukkal.

Bár úgy tűnik, hogy a PSG-nél most nagyon összeállt minden, a szurkolók mégis szívinfarktus közeli állapotba kerülhettek csütörtök reggel.

 

Embed from Getty Images

 

Az ok meglehetősen érdekes, szurkolói körökben ugyanis felmerült a lehetősége annak, hogy Neymar kihagyja a finálét.

A brazil szupersztár magának köszönheti, hogy ilyen "bajba" került azzal, hogy a lefújást követően elcserélte a mezét az egyik lipcsei játékossal. Csakhogy az UEFA a vírushelyzet miatt több olyan szabályt is bevezetett, amely a megelőzést segítené, ezek közé tartozik a mezcsere mellőzése is.

 

Papíron a szabályok megszegéséért az UEFA akár eltiltással is büntetheti a játékost, bár a mezcseréért eltiltás elvileg nem jár, hiszen ezt a cselekvést nem tiltja, pusztán nem ajánlja a szövetség.

Vagyis a valóságban Neymarnak nincs miért félnie, ennek ellenére a közösség oldalakon cunamiként terjed a pletyka.

 

Te eltiltanád Neymart a Bajnokok Ligája döntőjétől?